Már csak 9 lakója van: képeken a magyar szellemfalu, Iborfia

Már csak páran laknak az ország legkisebb falvában, sok a romos ház, mégis gyönyörű.

Dia

	Iborfia határa. A falut Zalaegerszeg felől nem nehéz megközelíteni, csak Gellénháza felé kell venni az irányt, majd továbbhaladni a helységjelző táblák szerint.

	Festői táj veszi körbe Iborfiát.

Festői táj veszi körbe Iborfiát.

Dia

	Romos ház a faluban. A források szerint a községet korábban nemesek lakták, annak ellenére pedig, hogy 22 ház épült csak itt, és mindig is kis falunak számított, volt, hogy száznál is többen éltek határain belül.

	Egy lélek sincs az utcán, teljes a csend, csak a tücsköket és madarakat hallani. A háttérben a faluház látszik.

	A lakosok száma az 1970-es években csökkent le jelentősen, többek között a munkahelyek hiánya, valamint a nehézkes közlekedés miatt.

	A falu gyakorlatilag egyetlen utcából áll, bolt, buszmegálló és orvosi rendelő sem található a településen.

	Egykor élet töltötte meg a szebb napokat is látott épületeket.

	Fák és virágok borítanak be mindent.

Fák és virágok borítanak be mindent.

Dia

	A falu végén nem visz már tovább az út.

A falu végén nem visz már tovább az út.

Dia

	Kár lenne hagyni, hogy Iborfia idővel teljes mértékben szellemfaluvá váljon, a gyönyörű, csendes, festői környezettel körbevett település tökéletes menedék lehetne bárkinek.

Ezt is szeretjük
Szerző: Árbócz Lilla
Fotó: