Új királyt választanak ezen a helyen
Uralkodni is fog vajon a jóképű, fiatal utód? Kiderül!
Hagyomány diktálja, hogy újra megválasszák az utódot. (x)

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A húsvét utáni 50. napon a szentlélek kiáradt az apostolokra. Ez a húsvét és a karácsony mellett a kereszténység legnagyobb ünnepe. Ezt az ünnepet nagy becsben tartják a mélyen katolikus palócok is, és a húsvét mellett erre az ünnepre készülnek legjobban a hollókőiek is.

Ha Hollókő nevét kiejtjük mindenkinek más élmény jut az eszébe. Valaki rögtön azt a kis fatornyos, zsindelytetős katolikus templomot említi ott a falu közepén, ami egyértelműen az UNESCO-díjas település szimbóluma. Vagy a templom előterében sétáló asszonyokat, ahogy színes rakott szoknyában, elöl összekulcsolt kézzel sietnek a templom irányába, nehogy lekéssék az első énekeket és a papi áldást.

Pünkösdkor is Hollókő

Valaki inkább a várról mesél, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Cserhát dombjaira, a kéktúrások pedig a hegyen-völgyön át kanyarodó turistautakról, amelyek megtétele után jólesik megenni egy komolyabb adag juhtúrós sztrapacskát a falu éttermeiben. Ha húsvét, akkor Hollókő, vallják azok a tízezrek, akik csak ezen az ünnepen látogatnak el a faluba. Pedig Hollókő egész évben várja a látogatókat, így pünkösdkor is.

A folyton és folyamatosan megújuló Hollókő ragaszkodik hagyományaihoz és szokásaihoz. Pünkösdkor megelevenednek a régi pünkösdi népszokások, és az Ófalu ismét ünnepi díszbe öltözik, csakúgy, mint 50 nappal ezelőtt. Az asszonyok felveszik legszebb viseletüket, a fiúk pedig kiülnek a templomkertbe, hogy kiválasszák a maguknak való párt.

Hagyományos és szórakoztató programok egy helyen

A sok program - úgymint pünkösdi áldásosztás, néptáncoktatás, népzenei koncert, népi mesék előadása, kézműves és gasztronómiai vásár - mellett megnyitásra kerül a Hollókő LEGO projekt is, ami több más projekttel együtt jól mutatja, hogy ez a kis palóc falu nem csak a múltból és nem csak a múltnak él.

A pünkösdi királyság kifejezés már a 16. század óta általánosan ismert volt Magyarországon, így Hollókő is megválasztja a saját pünkösdi királyát. Csupán néhány ügyességi feladatnak kell megfelelnie az arra érdemesnek. Ezt a középkori hagyományt nem is hagyhatná ki egy olyan település, ami egy nemrégiben felújított, csodálatos történelmi várral rendelkezik.

A rakott szoknyák mellett nemes urak és vitézek veszik birtokukba ilyenkor Hollókőt, akik bemutatják a végvári és a kuruc-labanc élet legizgalmasabb pillanatait. Pünkösdkör ugyanis nem a világhírű hollókői vödrökből kizúduló hideg víztől kell tartani, sokkal inkább Bocskai Angyalaitól, Szent László Vitézeitől vagy az Egri Vitézlősöktől.

Hollókőn tehát jól megél együtt a palóc népi kultúra és középkori lovagi élet, ahogyan a múlt és a jövő is. Hiszen Hollókő a múltból táplálkozik, a jelenben él, de a jövőbe tart. Fejlődik és szépül, utat mutatva a magyar vidéknek, hogy a hagyományból merítkezve lehet élő jelent varázsolni. Mert Hollókő egy élő falu.

Ezt is szeretjük