Tőlük kellene először elvenni az utazási kedvezményt? Sokan így gondolják

A határontúliak és a nyugdíjasok kedvezménye mindig port kavar.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár 2012. november 20-án beszélt először arról, hogy a közösségi közlekedés kedvezményrendszerének átalakítása során a jelenleg érvényben lévő 38-féle kedvezményből csupán négyet tartanának meg. Bár a kedvezmények átalakításról még nem született döntés, folyamatosan zajlanak az egyeztetések, emellett Völner Pál arra is kitért, hogy a négy kedvezmény jogszabályi szintű megtartása mellett más kedvezmények is szóba kerülhetnek, azonban ezek üzleti alapon a közlekedési társaságokhoz kerülnének ki.

A tervek, mint az utazási kedvezmények megvonásával kapcsolatban bármilyen hír, most is nagy port kavartak, az internetes fórumok hozzászólói pedig előszeretettel tárgyalják meg, jogosnak vagy épp jogtalannak tartják-e mindezt. A nyugdíjasok kedvezményei mellett mindig is vitatéma volt, hogy miért kapnak kedvezményt azok, akik nem Magyarországra fizetik az adójukat, és itt véleményük szerint elsősorban a határon túli magyarokról, illetve az Európai Unió állampolgárainak számító nyugdíjasokról van szó. Sokan tőlük vennék el először a kedvezményeket, és igencsak jogtalannak tartják azokat. Ezt vettük górcső alá.

A határon túli magyarok kedvezményei

Bár a Magyarországhoz való tartozás érzését és a magyar identitást többek között történelmi okokból kifolyólag sem lehet csupán az adófizetés vagy épp a lakóhely szempontjából értelmezni - épp ezért, mi sem szeretnénk ítélkezni a témában -, sokan tartják felháborítónak, hogy jelenleg a határon túli magyarok is kedvezménnyel utaznak itthon. A budapesti parlament 2001. június 19-én 92%-os támogatással fogadta el A szomszédos államokban élő magyarokról című, 2001. évi LXII. törvényt, mely a határon túli magyarok magyarországi kedvezményeit is szabályozza.

A törvény szerint a magyar igazolvány vagy a magyar hozzátartozói igazolvány megléte esetén 100%-os kedvezményt kapnak a belföldi utazásokra a határon túl élő magyar nyugdíjasok, a hat és 65 életév közöttiek 90%-os kedvezményt évente négy alkalommal, a 18 éven aluli csoportok 90%-os kedvezményt évente egy alkalommal, a diákok pedig 50%-os kedvezményt.

Az új tervek vélhetően a határon túli magyarok kedvezményeit is érintenék, a 65 éven felüli nyugdíjasok kedvezménye azonban itt is megmaradhatna, legalábbis azon országok lakóinál, melyek az Európai Unió tagállamai, ezt ugyanis szabályok írják elő.

Így spórolj a benzinen, a vonat- és buszjegyen!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az unió összes nyugdíjasa ingyen utazhat nálunk

Szintén vitás kérdés a 65 éven felüli uniós állampolgárok ingyenes magyarországi utazása, ugyanis csakúgy, mint a MÁV járatain, a Volánnál és a BKV-nál sem csak a magyar nyugdíjasok számára ingyenes az utazás.

Magyarországon a rendszerváltás előtti Németh-kormány rendelkezése óta ingyen utazhatnak a 70 éven felüli nyugdíjasok, a Horn-kormány óta pedig a 65 éven felüliek. Az unióhoz való csatlakozás óta pedig a tagállamok összes nyugdíjasa, ugyanis az egyenlő bánásmód alapelvének megfelelően az EU előírja a tagállamoknak, hogy minden más tagállam állampolgárának ugyanazon kedvezményeket nyújtsák, ugyanazon feltételekkel, mint sajátjaiknak.

Egy nagyon fontos dolog, ha utazol

Akárhová is utazol külföldre, az utazási biztosításon nem szabad spórolni. Nézd meg a videót, és tudj meg többet!

Hozzá kell tenni, hogy az unió többi tagállama közül csupán egy helyen, Írországban utazhatnak ingyen a 65 éven felüliek, de náluk is előírják, hogy csak azok, akik írországi állandó lakhellyel rendelkeznek.

Magyarországon csupán a 65 éves kort írják elő, így, ha nem adnák meg a kedvezményeket másnak is, az diszkriminációnak számítana. Nálunk is elő lehetne írni ugyan a magyarországi állandó lakhelyet, azonban vélhetően a határon túli magyarok kedvezménye miatt ezt eddig nem tették meg.

Hogy pontosan mi várható az ügyben, még nem tudni, de többek között az MTI információi szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium dolgozik azon, hogy a kedvezmények átalakítása hogyan lesz összeilleszthető a Széll Kálmán-tervvel és a nemzetközi szervezetek elvárásaival.

Mit gondolsz a témáról?

Ezt is szeretjük