Rossz hír jött az autósoknak: jelentősen drágul a fővárosi parkolás a jövő hét közepétől
Nagy változás jön július 1-jétől.
Július 1-jétől, azaz szerdától Budapest teljes területén eltűnnek a parkolóautomaták, és a parkolási díjat ezentúl csak mobilalkalmazáson keresztül lehet majd befizetni. A váltással egy időben 25 százalékkal drágul a parkolás.
Drágul a budapesti parkolás
Július 1-jétől, vagyis a jövő hét közepétől Budapest teljes területén megszüntetik a parkolóautomatákat, a parkolási díjakat ezután kizárólag mobilalkalmazásokon keresztül lehet majd befizetni. A váltással egy időben 25 százalékkal drágul a parkolás, hívta fel a figyelmet az Index.
Az automaták leszereléséről és a díjemelésről a Fővárosi Közgyűlés már 2024-ben döntött, ám a végrehajtást elhalasztották, mert a Budapesti Közlekedési Központ még fejlesztette a BudapestGO applikáció parkolásra alkalmas verzióját.

A 2022 őszén bevezetett díjak július 1-jétől 25 százalékkal fognak nőni. Az új árak zónánként a következők:
- A zóna: 600 forint helyett 800 forint óránként, munkanapokon 8 és 22 óra között;
- B zóna: 450 forint helyett 600 forint, este 8-ig;
- C zóna: 300 forint helyett 400 forint;
- D zóna: 200 forint helyett 300 forint – a C és D zónában egyaránt reggel 8 és délután 18 óra között.
A tervek szerint 25 százalékos kedvezmény járt volna a BudapestGO-n keresztül fizetőknek, illetve a BKK havi bérletet vásárlóknak, ezek a kedvezmények azonban az alkalmazás elkészültéig még nem érvényesíthetők.
Miből készül az ajvár? 8 kérdéses kvíz a horvát tengerpart legkedveltebb ételeiről
Ha szoktál a horvát tengerparton nyaralni, nem lesz nehéz ez a kvíz.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
10 lebilincselő utazás a bakancslistán túl
Soós Gergely: Nemnormális útjaim
Az exkluzív kivitelű, gazdagon illusztrált, prémium minőségű fotókkal teli kötetben olyan különleges helyeken járunk, amelyek már önmagukban is kizökkentenek a megszokottból.
Kíváncsi vagy a világra? Most 10% kedvezménnyel felfedezheted! Keresd az Inda Press webáruházában!
Promóció











