Mikor jönnek a fecskék és a gólyák? Ilyenkor hozzák a tavaszi jó időt

A legtöbb vándorra még egy kicsit várni kell.

Mikor jönnek a fecskék és a gólyák?
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Március közeledtével a legtöbben már enyhülő időre, lágy, tavaszi napsütésre áhítoznak, ám egyáltalán nem biztos, hogy ez az évszak elején rögtön meg is adatik. Az embernél az időjárás változásaira jóval érzékenyebb madarak azonban általában már előre sejtik, mikor jön a felmelegedés. 

Ugyan a vándormadarak vonulásából nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, sokan várják hazatérésüket, hiszen a néphagyományoknak köszönhetően a köztudatban még mindig a tavasz és a jó idő hírnökeiként élnek. Elmondjuk, mikortól lehet számítani a leginkább várt költöző madarakra, a fecskékre és a gólyákra!

Mikor jönnek a gólyák?

Magyarországra általában már február végén elkezdenek visszatérni az első gólyák. Idén sem volt ez másként, így a vaol.hu máris hírt adott az első Vas megyei gólyáról, mely a február 13-át már Vassurányban, a fészkén töltötte. 

golya

Az úttörőként érkező madarakra a fagy csak kisebb veszélyt jelent, ám nagy hidegben könnyen éhezhetnek. Normális esetben étrendjük békákból, rágcsálókból, hüllőkből, rovarokból áll. Ha zsákmányállataik behúzódnak a kemény mínuszok elől, a gólyák kis segítségre szorulnak. Ilyenkor egy-két ujjnyira aprított csirkét vagy kacsát lehet nekik adni, melyben a csontokat lenyelhető méretűre össze kell törni. Emellett a kifőtt tojáshéjat is szívesen elfogyasztják kalciumpótlásként, írja a Mályi Madármentő Állomás.  

A vándorló szárnyasok többsége azonban szerencsére március folyamán érkezik, amikor tömegével foglalják el fészkeiket. Először a hímek jönnek meg, akik kitakarítják a fészket a nőstény érkezésére. A párok áprilisban költenek, a fiókák májusban kelnek ki, így az ilyenkor érkező hideg idő a legveszélyesebb az új gólyageneráció számára. A fiatal madarak körülbelül két hónap után repülnek ki, majd augusztus végén, szeptemberben már szüleikkel együtt indulnak Afrika felé. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A fecskék érkezése

A gólyáknál valamivel később érkeznek a fecskék, melyeknek három faja él Magyarországon. A legelterjedtebb füsti fecskék száma sajnos az utóbbi évtizedben a felére zuhant, hiába védett madarak. A kicsiny vándorok legkorábban március végére várhatók, többségük azonban csak áprilistól szeptemberig tartózkodik a Kárpát-medence vidékén, ahol - gyakran az ember közelében - sárgolyókból csésze alakú fészket tapasztanak.

fecske2

Az Afrikába vagy Délkelet-Ázsiába vonuló molnárfecskék is általában megvárják a március végét vagy az áprilisi enyhülést, melyet követően októberig tartózkodnak nálunk. A folyópartok talajában, lyukakban élő partifecskék ugyancsak ebben az időszakban laknak és költenek Magyarországon, majd télre ők is Afrikába, a Száhel-övezetbe vonulnak.

A néphagyomány szerint a fecskéknek március 18-19-20-án kellene érkezniük, Sándor, József és Benedek neve napján. A három napról úgy tartják, zsákban hozzák a meleget, hiszen általában ekkorra elmúltak a fagyok, kezdődhetett a vetés, sőt, a gyerekek is járhattak újra mezítláb.

Cuki odúlakók

A Madártani Egyesület kamerái rögzítették, milyen állatok vackolták be magukat a kihelyezett ládaodúkba. Mutatjuk, milyen madárkák és más apró lények költöztek be.

Ezek az állatok laknak az odúkban

Nézegess képeket!

Elolvasom

A képek forrása: indafoto.hu / dioskristof , jube7.

Ezt is szeretjük