Képeken 7 elpusztított magyar falu: tragikus történetek

A következő falvak pusztulása az emberi akarat miatt következett be. Ez maradt belőlük.

Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az egykori román vezető, Ceauşescu 1988-ban jelentette be, hogy az ezredfordulóig végre kívánja hajtani az úgynevezett településszisztematizálási tervet, melynek célja többek között az ország lakosságának homogenizálása, valamint a nemzeti kisebbségek beolvasztása volt. Mindezt már akkor falurombolásként emlegették, a kifejezést pedig hivatalosan is a diktátor nevéhez kötik.

Sokan azonban úgy vélik, nem csupán ez jelenthet falurombolást, de minden olyan, emberi akarathoz köthető tényező, minek hatására a falvakban ellehetetlenítik a mindennapi életet, ezáltal pedig arra ösztönzik az ott élőket, hogy jobb sorsot keresve elhagyják otthonaikat. Íme, hat, egykor magyarok lakta falu, melyre sajnos ilyen szempontból is pontosan illik a lerombolt jelző. Amellett, hogy időnként egykori lakóik visszatérnek emlékezni, ma már csak a turisták látogatják maradványaikat.

Ahová nem engednek turistákat

Vannak helyek, ahová bizonyos okokból a turisták nem, vagy csak szigorú feltételek mellett mehetnek. Nézd végig a képeket!

Ezt is szeretjük