7 ezer forintból átszállás nélkül elérhető a gyönyörű város: kevés turista ismeri, pedig egy kis ékszerdoboz
Bejártuk Celjét, ahol mesébe illő vár magasodik a város fölé, és meglepően kevés a turista.
Szlovénia megunhatatlan úti cél, ahol a kétezer méter fölötti hegyektől kezdve a nyüzsgő városokon és a kristálytiszta tavakon át a napsütötte tengerpartig mindent megtalálnak az utazók. Bár a Bledi-tó vagy épp Piran környékét talán senkinek sem kell bemutatni, akadnak olyan célpontok, amik kevésbé ismertek: ilyen Celje gyönyörű városa is.
A pár napos városnéző kirándulásokhoz ideálisak a szlovén kisvárosok, melyek Magyarországról akár vonattal is megközelíthetők, és méreteikből adódóan gyalog is könnyen bejárhatók, mégis telis-tele vannak szépséggel.
Celje látnivalói
Celje városa az ország középső részén, Maribor és Ljubljana között található, a Savinja folyó partján. A páratlan fekvésű település fölé fenségesen magasodik történelmi jelentőségű vára, de a belvárosban is egymást érik az impozáns terek, a turisták tömegei mégsem fedezték még fel maguknak ezt a gyöngyszemet.
Celje vonattal 6-7 órányi utazással elérhető a nemzetközi Intercity és nyaranta a tengerpartra tartó expresszvonatokkal is. A városba érve gyorsan elrepül egy hosszú hétvége, és temérdek élménnyel gazdagodhatsz. Korábbi cikkünkben a Bledi-tó legszebb panorámáit is megmutattuk.
(Képek: Tamás Katalin.)
Csinos város a szomszédban, ahova átszállás nélkül elvisz a MÁV: Maribor rövid kiruccanáshoz is ideális
A szlovéniai Maribor egy hétvégi városnéző túrára is tökéletes helyszín.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció