Méregtelenítő, vízhajtó, és ezen a helyen találod meg: ki kell próbálnod!
Újabb okot mondunk, ami miatt érdemes a meseszép Bükkszentkeresztre látogatnod!
A 600 méterrel a tengerszint felett fekvő Bükkszentkereszt hazánk egyik legfestőibb települése, amelyről több szempont szerint is úgy tartják, mind a testre, mind pedig a lélekre gyógyító hatással bír, legyen szó a különös köveiből áradó energiáról vagy éppen orvosi szemmel is hatékony klímájáról, tiszta levegőjéről.
Nem lehet azonban megfeledkezni arról sem, hogy Bükkszentkereszt az otthona a híres bükki füvesembernek, Szabó Györgynek, vagy ahogyan a legtöbben nevezik, Gyuri bácsinak, aki nagyanyjától kapta örökségként azt a tudást, amellyel jó, ha ma Magyarországon 20-25 ember rendelkezik a gyógynövényekről.
Gyógynövénytúrák a természetben
Amellett, hogy Gyuri bácsi tanácsadásokat is tart, rendszeresen szerveznek Bükkszentkereszten egy-, illetve háromnapos gyógynövénytúrákat, amelyek keretében az érdeklődők az oktatókertben, illetve erdőkben-mezőkön járva ismerkedhetnek meg a gyógynövényekkel, valamint felhasználási lehetőségeikkel.
Lehetőség van arra is, hogy valaki csak a gyógynövénykertet látogassa meg, ha azonban a túrára is vállalkozik, fontos felkészülni arra, hogy az hegyi terepet is magában foglal, emellett a szükséges eszközökről a részvevőknek kell gondoskodniuk.
Ilyen például a vászonzacskó és a metszőolló, a különféle gyógyító, méregtelenítő, immunerősítő, vízhajtó és gyulladáscsökkentő gyógynövényekből ugyanis gyűjteni is lehet, a törvény szerint állami, nem védett besorolású természeti területen egyéni szükségletre napi 2 kilogrammot.
Gyógyító energia árad a magyar faluból: nézd meg képeken, és keresd fel tavasszal!
Nézegess képeket!
ElolvasomAz elmúlt két évben a szervezők honlapja szerint több mint háromezren vettek részt a túrákon, amelyeknek az ára sem túl borsos, így nem véletlen, hogy az időpontok nagyon gyorsan betelnek, az előzetesen meghirdetett nyári túrákra például már nem lehet jelentkezni, de Gyuri bácsi az ősz folyamán is tart majd tanácsadást, emellett szeptember közepéig fogadják csoportok jelentkezését is. Minderről ide kattintva tájékozódhatsz bővebben.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kép: www.orszagalbum.hu, Sora.
OLVASD EL EZT IS!
- falu
- falusi turizmus
Még augusztusban is fűteni kell? Ezen a magyar helyen süt majd legkevesebbet a nap
- velencei-tó
- természeti csoda