Ez a leghíresebb budapesti sétány tavasszal: több mint 100 éves fotót is mutatunk róla
Budapest leghíresebb tavaszi sétánya régen is varázslatos volt.

A budapesti Várnegyed gyönyörű utcája, a Tóth Árpád sétány minden tavasszal andalogni vágyók tömegeit vonzza. Nem csoda: ilyenkor egyszerre borulnak virágpompába a sétányt körülölelő díszcseresznyék.
A budai vár tele van látványos helyekkel, ahol egész évben előszeretettel korzóznak és fotózkodnak a turisták, elég csak a Szent György térre, a Halászbástya környékére vagy a Bécsi kapu térre gondolni. Tavasszal mégis mindenki a Várnegyed díszcseresznyéire kíváncsi.
A Budapesti Tóth Árpád sétány régen
A történelmi várfal tetején, a rózsaszínben pompázó fasor látványát és a fővárosra nyíló mesés panorámát élvezve sétálhatnak 2009 óta minden év tavaszán a szépségre vágyók. Bár nem mindenki emlékszik arra, milyen volt a faültetések előtt a Tóth Árpád sétány, valójában régóta fontos helyszíne volt a fővárosi korzózásoknak.

A Várnegyed híres utcácskájába már az 1700-as években egy fasort álmodtak, az 1800-as évek végétől kezdve pedig Bástya sétányként emlegették a fővárosiak kedvenc promenádját. Több átnevezés után végül 1946-ban kapta meg a Tóth Árpád nevet, mellyel a környéken is élt költő előtt tisztelegtek.

A világháború következtében számos gyönyörű helyszín romba dőlt a fővárosban, a tragikus pusztítások a Várnegyedet sem kímélték, még a fasor sem élte túl a történelem zivataros éveit. Korábbi cikkünkben a romokban heverő dunai hidakat is megnézheted.

A 60-as években újjáépült sétányt végül hatalmas gesztenyékkel és juharokkal igyekeztek betelepíteni, ám az igazi sikert a 2006 és 2009 között ültetett díszcseresznyék jelentették. A sétányból újra a budapestiek kedvence lett, az áprilisi virágpompára ma már tömegek kíváncsiak.
A Fehérvári és az Esztergomi rondella között húzódó sétányt a legegyszerűbben a Széll Kálmán tértől a Dísz térig közlekedő autóbuszokkal vagy a Vérmező irányából lépcsőkön közelítheted meg egy rövid sétával.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A rózsaszín virágárban pompázó fasor felejthetetlen látvány lehet, nem csoda, hogy a tavasz egyik legkedveltebb fotótémájává vált az elmúlt években a fővárosban.
(Képek: Tamás Katalin, Fortepan / Széman György, Deutsche Fotothek / Brück und Sohn, Nagy Gyula.)
Csodálni való kastély fél órára Budapesttől: még Beethoven is zongorázott az épületben
A gyönyörű Brunszvik-kastélyban Beethoven is tanította zongorázni a grófcsalád lányait.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!

- programok
- vendéglátóhely
8 imádni való budapesti teraszos hely láblógatós hétvégékhez - Ide üljetek ki egy itallal

- kastély
- kastélypark