A középkorba repít Belgium ékszerdoboza: ezért kihagyhatatlan város Brugge
Brugge-t egy hosszú hétvége alatt is fel lehet fedezni, csodás látnivalókkal vár.

Brugge a romantikus kanálisai miatt megkapta az Észak Velencéje becenevet, középkori belvárosa pedig már 2000 óta az UNESCO világörökség részét képezi.
A hangulatos terek, sikátorok, középkori épületek, templomok és a mennyei gasztronómia miatt Brugge kedvelt úti cél a turisták körében. A népszerű 2008-as Colin Farrell-film, az Erőszakik is teljes egészében az óvárosban játszódik, remekül bemutatva Brugge sajátos hangulatát.
A város szíve, a Grote Markt
A Grote Markt, azaz főtér vagy piactér Brugge éke. Itt magasodik a város ikonjának számító, 83 méter magas harangtorony, mely a 13. században épült, és 47 harang díszíti. Belépődíj ellenében több mint 360 lépcsőn juthatnak fel a látogatók a tetejére, de megéri a fáradság, mert pazar kilátás tárul a lépcsőzők szeme elé.

A hatalmas teret történelmi épületek és tipikus, színes-díszes belga házak tarkítják, időnként pedig elbandukol egy-egy lovas kocsi az ember orra előtt, mivel errefelé ez a városnézés egyik közkedvelt módja. Kávézók és éttermek szegélyezik a központi részt, ami jó időben megtelik a kiülő vendégekkel, így igazi pezsgő hangulat jellemzi a várost. Akit érdekel a helytörténet, az a téren található impozáns Városházában fedezheti fel a múzeumot, mely egész Belgium egyik legrégebbi épülete.
A Szent Vér-bazilika legendája
Az óvárosban, a Burg nevű téren áll a gótikus Szent Vér-bazilika, ahova ingyenes a belépés. Nem akármilyen templom ez, a legenda szerint itt tárolják Jézus felfogott vérének néhány cseppjét, innen a bazilika neve is. A híres ereklye valójában egy kis kristályüvegcse, melyben egy kis textildarab található, állítólag Jézus vérével átitatva. Úgy tartják, hogy a 12. században került a templomba, a második keresztes hadjárat után.

Aki inkább a művészettörténet iránt érdeklődik, az mindenképpen keresse fel a gyönyörű Miasszonyunk-templomot is, ahol olyan fantasztikus műkincsek tekinthetők meg élőben, mint Michelangelo Madonna-szobra.
Ezért imádják a hajókázást
Mint minden valamirevaló belga és holland város, úgy Brugge is rendelkezik kanálisokkal. A hajós városnézés roppant népszerű a turisták körében, és joggal: a hangulatos csatornák átszelik az óvárost, így olyan részeket is megcsodálhatnak a turisták, amiket gyalog nem nagyon lehet megközelíteni.

A víz felett átívelő régi, apró hidak és a közvetlenül a víz mentén magasodó középkori házikók igazán romantikus atmoszférát nyújtanak.
Sör-, csoki- és hasábburgonya-múzeum
Természetesen a gasztronómiáról sem szabad elfeledkezni. Ha Belgium, akkor minőségi csoki és kézműves sör, valamint sült krumpli, ami angol nevével ellentétben - french fries - nem a franciák érdeme.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Édességrajongóknak kötelező a Choco-Story csokimúzeum, míg a szomjasabbak a Brewery De Halve Maan sörfőzdében ismerkedhetnek meg a sörkészítés folyamatával. A Frietmuseum pedig az igazi, finom belga sült krumpli történetét mutatja be, persze kóstolóval egybekötve. Ezekbe a múzeumokba a belépő 8-12 euró között mozog.

A másik elmaradhatatlan finomság Belgiumban a gofri, ezért természetesen Brugge-ben is tobzódnak az utcai árusok, ahol annyiféle gofris finomság közül lehet válogatni, hogy felsorolni is nehéz lenne. Egy biztos: a brugge-i életérzés a gofrival lesz teljes!
Európai városok, ahol nem látják szívesen a turistákat
A tömegturizmus egyre több népszerű nagyvárosban okoz problémát a helyieknek. Ezeknek a városoknak elfogyott a türelmük: már alig tolerálják a turistákat.
(Képek forrása: Getty Images)