A világ legszebb szigete, melyet elnyel majd a tenger: csak kölcsönbe kaptuk a természettől

A Csendes-óceán gyöngyszeme, földi paradicsom, az álmok szigete - ezeket az elismerő neveket mind Bora Bora érdemelte ki.

James Michener amerikai író szerint ez a világ legszebb szigete, de nincs olyan utazó, aki ne értene vele egyet, amint átlépi e varázslatos világ határát. Kevesebben tudják azonban, hogy a sziget nem marad örökké a miénk.

Maga az édenkert

Bora Bora az álomszerű béke szigete Francia Polinézia szívében, a Társaság-szigetek Szél alatti szigetcsoportjának egyik legbájosabb tagja.

Pálmaligetekkel, sárgászöld dombokkal és dúsan növő, élénk színű hibiszkuszokkal szegélyezett, csillogó, fehér partszakaszok nyúlnak el kristálytiszta vizű lagúnája mentén.

A sziget 24 és 28°C közötti trópusi melegét a keletről fújó passzátszelek friss fuvallatai kellemesen mérsékelik.

A helyiek által motusnak nevezett korallszigetgyűrűt csak egyetlen hajózható bejárat szakítja meg. A lagúna tehát természetes kikötő.

A Gibraltárnál körülbelül kétszer nagyobb fő szigeten kívül két kisebb sziget is található itt, a Toopua és a Toopuaiti.

Mindkettő egy lepusztult vulkáni kráter maradványa. Két meredek, sziklás ikercsúcs, a 660 méter magas Mt. Pahia és a 725 méter magas Mt. Otemanu uralja Bora Borát.

A paradicsom meghódítása

A szigetet a polinéziaiak hódították meg körülbelül 1100 évvel ezelőtt, és számos templomot építettek rajta. Az egyik ilyen ősi templom kőlapjaiba a szentként tisztelt teknősbéka képét vésték. Jacob Roggeveen holland felfedező 1722-ben, első európaiként látogatott el Bora Borára.

James Cook kapitány, a brit hajós és felfedező 1769-ben pillantotta meg a szigetet, és 1777 decemberében vetett horgonyt kikötője bejáratánál. Cook Bola Bola - Elsőszülött - néven jegyezte fel a szigetet, de a Pora Pora név alighanem pontosabb lett volna, mivel a bennszülött polinéziaiak nem tudták kiejteni sem a b, sem az l hangot.

Az első európai telepes James Connor, a Matilda nevű brit bálnavadászhajó 1792-es hajótörésének egyik túlélője volt. Feleségül vett egy polinéziai nőt, és a sziget legdélibb csücskében telepedett le, melyet találóan Matilda Pointnak nevezett el. A helyet ma Matira Pointként ismerik. A sziget 1895-ben vált Francia Polinézia részévé.

Modern idők

Bora Bora 1928-1929-ben, váratlanul ismerkedett meg a 20. századi nyugati világgal, az első amerikai invázió révén. Ekkor filmesek érkeztek a szigetre, hogy Tabu címmel némafilmet készítsenek egy tahiti gyöngyhalász tragikus szerelmi történetéről, aki megszegte az ősi törvényeket.

Ez volt az előjátéka az amerikaiak második világháború alatti itt-tartózkodásának, amikor a sziget négy éven át 6000 fős légi és tengerészeti bázisként működött. A Mesék a Csendes-óceánról című amerikai regény az 1940-es években itt szolgáló amerikai katonák élményeiről szól.

Az utazók álma

A Motu Muténál épített világháborús leszállópálya része a korszerű repülőtérnek, ahonnan napjainkban csónakkal szállítják a turistákat a lagúnán keresztül Vaitapéba, a központi településre.

A napsütés, a homok és a csillogó víz ölelésében töltött nap végén Bora Bora trópusi napnyugtája lángoló és rövid életű.

Nyomában koromsötétség borul a szigetre, mely mintha felerősítené a szél sóhajtozását a pálmafák között és a hullámverést a szigetet körülölelő zátonyokon.

Csak kölcsönbe kaptuk

Bora Bora hárommillió évvel ezelőtt hatalmas vulkánként tolódott fel a tengerből, és korallszegély nőtt körülötte. Apró korallpolipok élnek a mészkővázakon belül, melyeket saját maguk építenek fel a sekély trópusi tengervíz kalciumából.

A polipkolónia vázai összeépülve lassan zátonyt alkotnak. Amint az óceáni kéreg kihűlt, a vulkán süllyedni kezdett, de a korallzátony tovább növekedett, szigetet és lagúnát zárva közre.

Idővel a sziget eltűnik majd, és egyedül az atoll, egy korallzátonnyal körülvett lagúna marad hátra. Az egykor megkezdődött süllyedés ugyanis folyamatos, napjainkban is tart.

Cikkünk a Reader's Digest Kiadó Varázslatos Föld körüli utazás című könyve alapján készült.