Engedélyhez kötnék a munkavállalást?
Az intelligenciához és a képzettséghez kötnék a munkavállalást Nagy-Britanniában.
A britek az amerikai stílusúhoz hasonló zöld kártyát vezetnének be -írja a The Telegraph.
A korábbi védelmi miniszter, Liam Fox elmondása alapján az új rendszer létrehozása a nyitott és egyben csukott bevándorlási politikát tükrözné.
Nyitott és zárt politika
A miniszter elmondta, hogy több munkavállalóra lenne szükség az Egyesült Királyságban ahhoz, hogy fedezni tudják az egyre növekvő számú nyugdíjasokkal járó költségeket.
A konzervatívok szerint 2015-re megsokszorozódik majd a migránsok száma. A korábbi védelmi miniszter kifejtette, hogy nem zárt ajtókról lenne szó, hanem arról, hogy sokkal jobban megszűrnék a Nagy-Britanniában munkát vállalókat. Tehát az elképzelés szerint az intelligensebbek mehetnének csak az országba dolgozni.
A miniszter szerint nem a bevándorlók számával kell foglalkozni, hanem itt az ideje alaposabban megvizsgálni az országban dolgozó munkavállalókat típus szerint: kik azok, akikből az ország profitál, illetve mégis, kik azok az emberek, akik az ország jólétét és fejlődését biztosítják?
Szerinte túl kell lépni a bevándorlási vitán, nem kell őket kitiltani Nagy-Britanniából, csak meg kell határozni, hogy milyen készségekkel kell rendelkeznie egy munkavállalónak.
Állapotok Nagy-Britanniában
A legfrissebb előrejelzések szerint 2051-re a 65 évesek száma a jelenlegi 16-ról 24%-ra emelkedik majd, így az ezer dolgozóra eső nyugdíjasok száma háromszázról ötszázra nő. Ez egy hatalmas probléma, amit hosszútávon kezelni kell - tette hozzá Fox. Tehát a kártya hasonlóan működne, mint Amerikában, de nem a munkavállalók számát korlátozná, hanem az illető készségeit és képzettségét mérné fel. A volt miniszter elmondta, hogy senki nem várhatja, hogy csakis azért, mert valamelyik rokona Nagy-Britanniában él, vagy az Unió egyik részéről érkezik, minden további nélkül vállalhat munkát - utalt itt a különböző migrációk tömeges kivonulására például Angliába.
Zöld kártya máshol
Hasonló rendszer működik Kanadában, ahol például a mérnöki tapasztalattal rendelkező külföldi szakemberek vannak előnyben a letelepedéssel kapcsolatban, hiszen például ebben az ágazatban várnak fejlődést.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ilyen ágazat például Amerikában a művészet, az üzlet vagy a sport. Általában az amerikai munkavállaláshoz egy konkrét állásajánlat szükséges. Ezenkívül kiemelkedő képességű dolgozók kellenek a már említett területeken, valamint neves professzorok vagy kutatók.
A szakmunkásoknál például követelmény a két éves szakmai tapasztalat. A szakembereket aszerint szűrik meg, hogy mennyire kevés amerikai állampolgár szakképzett az adott szakterületen. De vannak úgynevezett speciális bevándorlók is, mint például az egyházi dolgozók vagy bizonyos nemzetközi szervezetek dolgozói. Nem utolsósorban pedig olyan befektetőket is várnak az országba, akik minimum tíz amerikai állampolgár számára biztosítanak munkahelyet, és minimum egymillió dolláros tőkét fektetnek be.
OLVASD EL EZT IS!
- fizetés
- belföld
Magas fizetéssel indulsz, ha ezt a szakmát választod
- munka
- munkanélküliség
Beváltak a kormány intézkedései
- munka
- munka törvénykönyve