Így néz ki a dzsungel mélyén rejtőző maja város: Xunantunich piramistemplomai lenyűgözőek
A hatalmas maja városromot nagyjából kétszáz évvel ezelőtt fedezték fel, addig érintetlenül várakozott a sűrű dzsungel közepén.
A Belizében található San Jose Succots kisvárosa közvetlen szomszédságában fekszik Xunantunich romvárosa, ami kutatók szerint hajdanán az egyik legtovább virágzó maja település lehetett. A falutól a Mopan-folyó választja el, egy kilométerrel távolabb pedig már a guatemalai országhatár húzódik.
A maják a Yucatán-félszigeten már Krisztus előtt 2600-ban éltek, de 250-ben érték el a virágzásuk korát. Fejlett kultúrájuk mind építészeti stílusukban, mind pedig a fennmaradt időszámítási módszerükben is megmutatkozott, ami alapos csillagászati ismereteket feltételez.
Xunantunich maja romvárosa
Xunantunich yucatáni maja nyelven azt jelenti, Kőasszony. A legenda szerint az 1800-as évek végén egy helyi lakos vadászni indult az erdőbe, és amikor a romvárosba ért, a terület legnagyobb épülete, a 6-8. században épült El Castillo mögött lévő barlang szájánál egy gyönyörű, szoborszerű maja nőt pillantott meg. A különös alakon tradicionális, díszes huipil ruhát viselt, és pirosas fénnyel izzó szemei voltak. Ekkor a férfi puskáját eldobva szaladt vissza falujába, hogy nagyobb kutatócsapattal eredjenek a nő után. Mire visszaértek, a kőasszony eltűnt. Ezek után több helyi lakos beszámolt a különös jelenésről, de követni senki nem tudta a rejtélyes alakot a barlangon belül. A legenda a mai napig körbelengi a misztikus hangulatú teret, ami a letűnt idők emlékeit őrzi.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- királynő
- érdekesség














