Nem mindennapi dologgal találkozhatsz a kettes és a hármas metrón

A részletek!

Weöres Sándor életét és munkásságát idézik meg.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Idén ünnepelné századik születésnapját Weöres Sándor magyar költő, író, műfordító. A jeles többféleképpen is tisztelegnek a művész előtt.

Ünnepi kiállítás

Weöres Sándor életútját, életművét felidéző kiállítás látható péntektől a budapesti Metró Galériában a centenáriumi évhez kapcsolódva. A tablók a száz éve született Weöres Sándor életútját, életművét idézik fel versek, versrészletek, rövid írások, egykori fényképek, színlapok és a költő rajzainak segítségével.

A Bóbitától a Psychéig című kiállítás október 24-től december 24-ig tekinthető meg a 2-es és 3-as metró szerelvényeiben - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel.

A Weöres Sándor Centenáriumi Év célja, hogy a költő gazdag életművét minél teljesebben és minél szélesebb körben megismertesse a közönséggel. A kiállítás ehhez járul hozzá, hiszen naponta több százezer metrón utazó nézi meg a tablókat, amelyek ezúttal Weöres Sándorra és műveire hívják fel a figyelmet - áll a közleményben.

A tárlat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízásából készült. Kurátorai Hegyi Katalin muzeológus, irodalomtörténész és Kirschner Péter szerkesztő, a kiállítás létrejöttében közreműködött a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Helikon Kiadó, a Móra Kiadó, az Országos Színházi Intézet és Múzeum, a Weöres Sándor Színház és a Katona József Színház.

Weöres-művek Braille-írással

Nem csak kiállítás nyílt a jeles alkalomból: október közepén bemutatták a Weöres Sándor műveit Braille-írással tartalmazó kötetet, a fehér bot nemzetközi napján, Budapesten. Az ezer példányban készült könyvet többek között az ország területén működő rehabilitációs központok, vakokkal és gyengénlátókkal foglalkozó intézmények, könyvtárak és megyei egyesületek között osztják szét - közölte Szakály Melinda, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének - MVGYOSZ - elnöke.

A 23 verset tartalmazó kiadvány a Weöres Sándor Centenáriumi Év keretében jelent meg. A kötetben egyebek mellett A tündér és a Galagonya című gyerekversek, az Ars Poetica, a Mi a jövő?, a Hattyú és az Üdvösség című vers is szerepel - mondta el Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az MTI-nek. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a Braille-írással olvasható kötet külön üzenet a magyar társadalom felé.

Képek: wikipedia.org

Ezt is szeretjük