Bedobott egy tárgyat a vulkánba, nem várt dolog történt: kamerával rögzítették az eseményt

Egy szunnyadó vulkánba dobott egy tárgyat a férfi, és meglepő dolgot tapasztalt utána, amit sikerült kamerával rögzíteni is.

Vulkánkitörés előidézése
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hihetetlen dolgot rögzítettek kamerával, egy férfi egy szunnyadó vulkán kráterébe dobott egy tárgyat, és még őt is nagyon meglepte az, amit ezzel okozott. 

A felvételen két ember látszik, ahogy a vulkán szájánál állnak, és jól kivehető az is, hogy valamit az egyikük bedobott az elsőre teljesen nyugodtnak látszó kürtőbe. 

Vulkánkitörés előidézése

A tárgy nekiütközött a fekete, szurokszerű rétegnek, ami azonnal beszakadt alatta, egy kisebb lyukat okozva ezzel, amin egy szempillantás alatt elkezdett kibugyogni a láva.

Ezután hamar kiszélesedett a tárgy ütötte lyuk, a vulkán felszíne pedig szinte pulzálni kezdett. Az egykor néma, mozdulatlan felszín pillanatok alatt kavargó, fel-felcsapó lávatömeggé változott. Sikerült felébreszteniük a vulkánt.

Kiderült, hogy ez egy kutatási teszt volt még 2022-ben, melyben azt vizsgálták, hogy mi történne, hogyha egy ember belezuhanna a lávába ilyen magasságból. A kísérletet az etiópiai Erta Ale-vulkánnál végezték, ez egy egyébként aktív, bazaltból álló pajzsvulkán. 

Ehhez természetesen nem akartak valódi embert használni, ehelyett nagyjából 30 kilogrammnyi szerves hulladékkal megtöltött dobozt ejtettek le 80 méteres magasságból. Úgy vélik, hogy a vulkán hirtelen felébredése és a láva heves kilökődése a szerves anyag által termelt gőznek köszönhető. Mivel az emberi test nagy része vízből áll, valószínűleg hasonló jelenség lenne tapasztalható. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Mindenesetre ebből is látszik, hogy jobb békén hagyni még azokat a vulkánokat is, amik szemmel láthatóan épp szunnyadnak, mert hatalmas erő tombol bennük a felszín alatt. 

Ezt is érdemes megnézni: látványos videó készült az olaszországi vulkánkitörésről

2022 decemberében heves robbanással tört ki az olaszországi Stromboli vulkán.

Látványos videó készült az olaszországi vulkánkitörésről: brutális füstfelhő kísérte

Vasárnap heves robbanással kitört az olaszországi Stromboli vulkán.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük