Férfinak hitték, de nő volt a viking harcos: DNS-vizsgálat bizonyítja a tényt
A talált emberi maradványok egy viking harcos nőéi lehettek.
Lapozgathatnánk vissza a képzeletbeli könyvben, hol és mikor csúszhatott be a tévképzet, hogy a vikingek csak nagy darab, hosszú hajú, vad természetű férfiak lettek volna, akik hajókkal szelték a vizeket, sorra vívva harcaikat ellenségeikkel. Bár e tulajdonságok zöme stimmel, egy valami mégsem: ellentétben azzal, amit sokan gondolnak, a harcosok között nők is voltak.
A történelemben és archeológiában jártasak természetesen erre utaló feljegyzésekből ezt jól tudják, de erre a tényre már egyéb tudományos bizonyíték is született, mégpedig vikingek földi maradványainak DNS-vizsgálata során.
A viking harcos nő
Sokáig maguk a szakértők is tévedésben voltak. Európa-szerte viking harcosok temetkezési helyeinek ezreire bukkantak régészeti ásatások során. Az az elmélet terjedt el, hogy azok a viking sírok, amelyekben fegyvereket találtak, férfiaké voltak, azok pedig, amelyben ovális brossal temették el a holtat, nőké. Mindaddig élt ez az elgondolás, mígnem 2017-ben Charlotte Hedenstierna-Jonson és más kutatók az Uppsala és a Stockholmi Egyetemről alaposabban meg nem vizsgáltak egy mindig férfinek hitt viking csontvázat.
Svédország északi területéről származott, Birka városából, ahol egyébként mintegy 3 ezer viking sírt találtak már, nemcsak harcosokét, de kereskedőkét, kézművesekét is egyaránt. A sírnak a Bj 581 jelet adták, és a 19. században tárták fel.
Az említett újravizsgált emberi maradványt egy karddal, baltával, nyilakkal, harci késsel, lándzsával, két pajzzsal, két lóval és egyéb harci eszközökkel temetve találták meg.
Világos volt a szakértők számára, hogy magas rangú katonatiszt lehetett, és jó ideig az is, hogy férfi volt. Annak ellenére is, hogy egy 1970-es csontvizsgálat is arra mutatott a csípő- és arccsont alapján, hogy női maradványokról van szó. Az archeológusok egyszerűen a hátuk mögé dobták a feltételezést, mondván, aki ilyen harci felszereléssel volt eltemetve, nem lehetett nő.
2017-ben, amikor ismét megvizsgálták ezt a csontvázat, immáron DNS-vizsgálat is történt, és egyértelművé vált, hogy a magas rangú viking katonatiszt nő volt. Mint közben kiderült, több olyan ásatás is volt már, ahol hasonlóan nőinek tűnő maradványokat tituláltak csak a felszerelések miatt férfi viking harcosok csontjainak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Persze, mint az lenni szokott, még most is vannak, akik hitetlenkedve állnak hozzá, hogy női viking harcosok létezhettek volna. Szigorúan a szemellenzőjük mögött maradva azt mondják, biztosan összecserélhették a csontokat a laborban, az eredeti férfi csontokat más nőiekkel, mert a fegyverek nem tartozhattak viking nőkhöz. A két oldal egymásnak feszül, de a több más hasonló eset, illetve a DNS-vizsgálat is az új elméletet igazolják - másfelől pedig, ugyan miért is ne lehettek volna női viking harcosok?
OLVASD EL EZT IS!
- régészet
- régészeti leletek