Az Illatos útról a kandalló mellé: a legkilátástalanabb helyzetű kutyáknak ad esélyt a Vigyél Haza Alapítvány

Sok kutya semmi másra nem vágyik jobban, mint egy szerető otthonra, ebben segít nekik a Vigyél Haza Alapítvány.

Vigyél Haza Alapítvány munkája
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Vigyél Haza Alapítvány a legkilátástalanabb helyzetű kutyáknak nyújt segítséget azzal, hogy a szükségleteiknek megfelelő ellátást biztosít nekik, sztereotípiákat bont le, és társadalmi érzékenyítést végez. Tevékenysége pedig már néhány kattintással támogatható az új OTP internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatást használók számára

„Illatos út” - aligha vannak olyanok, akiknek erről nem egy virágzó fákkal ölelt, valóban illatozó, szép utca jutna eszébe. Az Illatos út, vagy hivatalos nevén a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálatának telepe talán az egyik legszomorúbb hely Budapesten még akkor is, ha az elmúlt években az ott hosszabb vagy rövidebb ideig élő állatok körülményei folyamatosan javultak. Aki járt már ott, tudja, hogy a néhány négyzetméteres életterekbe szorított kutyák közül csak kevesen tűrik jól sorsukat, és mutatják meg a potenciális örökbefogadóknak az igazi arcukat. A legtöbben végeláthatatlanul ugatnak, ugrálnak, körbe-körbe rohangálnak, vagy mély depresszióba zuhannak.

Esélyt az esélyteleneknek

Éppen ezért létkérdés, hogy az amúgy sem „kelendő” kutyák ideálisabb körülmények közé kerüljenek, mert csak így marad valamennyi esélyük a szabadulásra. Az öreg, beteg, sérült, viselkedészavaros vagy egyszerűen csak nagy testű, fekete kutyák akár évekre is beszorulnak a menhelyekre, ezért foglalkozik éppen velük a Vigyél Haza Alapítvány. Mondhatnánk, hogy ők a keverékfajta-mentők. A beteg vagy sérült kutyákat orvoshoz, a viselkedészavarosokat pedig trénerhez közvetítik, és amíg fennáll a problémájuk, kezelik.

3Vigyel Haza-6977
Fotó: Chripkó Lili

A többi, általuk gondozásba vett kutya közül, akinek csak lehet, ideiglenes befogadót keresnek, akinek viszont nem jut, azt is legalább egyszer egy héten az alapítvány önkéntesei nagyobb sétára viszik. A Vigyél Haza Alapítványnak nincs állandó telephelye, ez biztosítja, hogy a szervezet a lehető legjobban tudjon alkalmazkodni a segítségre szoruló kutyák változó számához, illetve az aktuális anyagi lehetőségeikhez.

4Vigyel Haza-7329
Fotó: Chripkó Lili

Gondozottjaik egy részének egy kutyapanzióban bérelnek helyet, másokat ideiglenes befogadóik gondoznak, vagy - szükséges ideig - a Népszigeti Kutyaiskola viselkedésterapeutáira bízzák. Az örökbe fogadó napok eredményeivel együtt így évente körülbelül száz kutya fordul meg náluk, és talál végleges befogadóra. Ami minden tekintetben sok, viszont egy ilyen szervezetnek az eredményességét nem abban kell mérni, hogy összesen hány állatot közvetítenek ki, hanem hogy ezt milyen sikerességgel teszik.

A kutyaiskolában azon túl, hogy a kutyák megtanulnak az emberre figyelni és az alapvető parancsszavaknak engedelmeskedni, a természetes szocializációs készségeik is javulnak.
A kutyaiskolában azon túl, hogy a kutyák megtanulnak az emberre figyelni és az alapvető parancsszavaknak engedelmeskedni, a természetes szocializációs készségeik is javulnak.
Fotó: Chripkó Lili

A kutya és a gazdi megismerése is fontos

Az elsődleges szempont az, hogy kutya és befogadója jó párost alkossanak, egymás életét kölcsönösen boldogabbá tegyék. A gazdinak ne haladja meg a képességeit a kutya nevelése és keretek között tartása, a kutya pedig boldogan fogadja el ezeket a kereteket, és kiegyensúlyozott legyen azok között. Ehhez pedig két dologra van előzetesen szükség: nemcsak a kutya kiismerésére, hanem a leendő gazdiéra is, ezért a Vigyél Haza Alapítvány örökbefogadói kérdőíve nagyon részletes.

Tücsök jelenleg a Népszigeti Kutyaiskola viselkedésterapeutájánál van. Kiképzése véget ért, az egykor félős és emiatt agresszív kutya ma már kedves és ártalmatlan, jelenleg pedig végleges befogadójára vár.
Tücsök jelenleg a Népszigeti Kutyaiskola viselkedésterapeutájánál van. Kiképzése véget ért, az egykor félős és emiatt agresszív kutya ma már kedves és ártalmatlan, jelenleg pedig végleges befogadójára vár.
Fotó: Chripkó Lili

Ennek a kitöltése az első feltétele annak, hogy az alapítvány elkezdjen foglalkozni valakivel, mint lehetséges örökbefogadóval. Ez alapján kiderül, hogy a jelentkezőnek reális elképzelései vannak-e a kutyatartás anyagi, lelki és időbeli terheivel kapcsolatban, hogy van-e kire bíznia az állatot, ha, mondjuk, el kell utaznia, továbbá hogy az életstílusához, lakhatási és családi körülményeihez, illetve állattartói tapasztalataihoz mérten milyen típusú kutya illene hozzá. Az évek alatt megszerzett rutin miatt már egy telefon és a kitöltött kérdőív alapján is nagy pontossággal meg tudják becsülni, kiből válhat jó befogadó, és kiből nem. Alig fordulnak elő náluk kudarcos esetek, márpedig sokáig nyomon követik a kutyák és gazdáik történetét.

7Vigyel Haza-9634
Fotó: Chripkó Lili

„Cuki” kutyák esetében néha nehezebb dolguk is van, hiszen azokra többen jelentkeznek impulzus jelleggel, mint a problémásabb esetekre. Violetta és párja például biztos volt benne, hogy egyszer vagy egy háromlábú, vagy egy vak kutyájuk lesz. A Vigyél Haza Alapítványnak ezt nem kellett kétszer mondani, találtak a számukra ideális gondozottakat. Miután felmérték, hogy lakóhelyük, munkájuk és eltökéltségük alkalmassá teszi őket a befogadásra, előbb a háromlábú Lilit, valamivel később az öreg, vaksi Kormit közvetítették ki hozzájuk végleges, illetve „ideiglenes-végleges” státuszba. Kormi ugyanis a maga 14 évével nem valószínű, hogy megvárja a következő gazdiját.

8Vigyel Haza-9673
Fotó: Chripkó Lili

Nem ritka persze, hogy ideiglenes státuszból aztán véglegesbe kerülnek egy befogadónál a kutyák. Nem csak életkoruk miatt, hanem mert családtaggá válnak. Ez az alapítvány szempontjából egyetlen okból nem előnyös: oda nagy valószínűség szerint több ideiglenes kutya már nem adható, mert egy ponton minden családnál racionális okokból betelik a létszám. Persze vannak kivételek.

Zsófiéknál a bal oldalon látható Nyafi ideiglenesen befogadott kutya volt, és végleges státuszba került, a jobb oldalon látható Buksi később érkezett hozzájuk, jelenleg náluk várja végleges gazdáját, de túl vannak már egy labrador keverék, Boldi ideiglenes befogadásán, majd másik családba szoktatásán is.
Zsófiéknál a bal oldalon látható Nyafi ideiglenesen befogadott kutya volt, és végleges státuszba került, a jobb oldalon látható Buksi később érkezett hozzájuk, jelenleg náluk várja végleges gazdáját, de túl vannak már egy labrador keverék, Boldi ideiglenes befogadásán, majd másik családba szoktatásán is.
Fotó: Chripkó Lili

Minden egyéb szempontból az ideiglenes befogadásból történő véglegesítés jó. Például, mert örökre jó helyre kerül egy állat, aki megérdemli. Nem kell egy új gazdához és új szabályokhoz alkalmazkodnia, és még egyszer átélnie a traumát, amit egyszer valószínűleg már átélt, mielőtt menhelyre került: az előző gazdi elvesztését.

Sokan hagyatékként örökölnek kutyát

Sokan nem tudják, de az Illatos útra a legtöbb kutya úgy kerül, hogy a tulajdonosa adja le. Megunja, nem bír vele, elköltözik, vagy mert „hagyatékként” örökölte. Egy gazdi halála esetén ugyanis a kutya ugyanúgy öröklődik, mint az ingóságok, de az emberek nagy része azokat a dolgokat nem akarja megörökölni, ami felelősséggel is jár, nem csak haszonnal. Ez Óvári András, a Vigyél Haza alapítója szerint felveti a hagyatéki törvény módosításának szükségességét.

Kormi gazdája nem régen elhunyt, Kormi 14 évet élt vele. Láncra kötve. Most bent van az ágya Lili és a gazdáik mellett, amit a mai napig néha nehezen tud elhinni.
Kormi gazdája nem régen elhunyt, Kormi 14 évet élt vele. Láncra kötve. Most bent van az ágya Lili és a gazdáik mellett, amit a mai napig néha nehezen tud elhinni.
Fotó: Chripkó Lili

Az örökbeadási protokollban az ideiglenes befogadás legnagyobb előnye az, hogy a kutya természete sokkal jobban megismerhető, mint egy menhelyen. Ott soha nem derülne ki, hogy a négy- vagy háromlábú hogyan viselkedik gyerekekkel, macskákkal, bírja-e a lépcsőt, liftet, autózást, dohányfüstöt, hogy áll a szobatisztasággal, szeparációs szorongással és az otthoni berendezés megcsócsálásával. Aki ideiglenestől fogad örökbe, az sokkal biztosabban kap helyesen előrejelezhető természetű kutyát, mint aki a menhely „cellájából” hozza ki a jövőbeni társát.

A németjuhászok például híresen rosszul bírják a bezártságot. Robi mögött is látszik, hogy a kitaposott magának már egy kört, amin körbe-körbe üget egész nap. Sétáltatva viszont kedves, együttműködő és problémamentes.
A németjuhászok például híresen rosszul bírják a bezártságot. Robi mögött is látszik, hogy a kitaposott magának már egy kört, amin körbe-körbe üget egész nap. Sétáltatva viszont kedves, együttműködő és problémamentes.
Fotó: Chripkó Lili

Akik tenyésztőtől vesznek fajtiszta kutyát, és nem valamilyen konkrét munkára akarják használni, amire az a fajta jellemzően ideális, azok sok esetben azzal indokolják, hogy miért nem az örökbefogadás mellett döntöttek, hogy nekik olyan kutyára van szükségük, aminek a jelleme (a fajtája alapján) jól megjósolható. Ez nagy vonalakban igaz és jogos is lehet, azonban aki találkozott már kutyával, tudja, mindegyik egy külön egyéniség. Ennek az egyéniségnek a meghatározásában sokkal nagyobb segítség egy korábbi befogadó tapasztalata, mint a fajtajellem.

A megelőzés a legfontosabb

A Vigyél Haza tapasztalatai szerint sokkal jobb azt megelőzni, hogy a nem egyszerűen örökbe adható kutyák bekerüljenek az Illatos útra, mint onnan kihozni őket. Ezért megelőző programokat indítottak, felvették a kapcsolatot a kerületekkel, aki pedig ideiglenes befogadói posztra jelentkezik hozzájuk, az megkap minden lehetséges támogatást. Például választhat, hogy milyen mértékben tudja vállalni a befogadott kutyával járó költségeket. Ha szükséges, az alapítvány fedezi az állatorvosi számlákat, a felszerelések vagy a táp árát is. Az örökbefogadók esetében ha szükséges, segítenek az összeszokásban azzal, hogy szakemberek segítségét vehetik igénybe.

13Vigyel Haza-7092
Fotó: Chripkó Lili

A Vigyél Haza Alapítvány tevékenysége nem merül ki ebben a „közvetítői” szerepben, tizenhárom éve működik, és azóta rengeteg projekt van a háta mögött. Az Illatos úttal az egyik első közös vállalkozásuk egy olyan naptár kiadása volt, amiben a gazdikereső kutyák ismert emberekkel szerepeltek. Ezzel nem csak „portfóliót” készítettek az örökbe adandó kutyáknak, de a naptárból befolyt összeget vissza tudták forgatni a szervezet további működésébe. Ilyen naptár azóta is rendszeresen készül, a 2022-es évre például A mi kis falunk szereplőivel.

14Vigyel Haza-7347
Fotó: Chripkó Lili

Meg kellett ugyanis találják, hogyan lesz fenntartható a szervezet, és hogyan tudnak még szélesebb hatáskörrel, még színesebb projektekkel, még több kutyának segíteni. Fejlesztettek például egy kutyakereső alkalmazást, ami az elveszett vagy talált kutyák gazdájukhoz való visszajuttatását segíti, illetve országosan, önkormányzatok és kutyabarát éttermek segítségével ingyenes mikrochipleolvasó hálózatot hoztak létre, több mint 240 helyen. Csupán 2020-ban több mint 600 elkóborolt kutyát juttattak így vissza gazdájához. A webes, illetve okostelefonos kutyakereső alkalmazáson keresztül pedig már harminc állatvédő szervezet és állatmenhely több mint ezer árva kutyája keres új gazdát.

15Vigyel Haza-7398
Fotó: Chripkó Lili

Mivel azt tapasztalták, hogy a legtöbb állatkínzással kapcsolatos eljárás bizonyítottság hiányában elsikkad, nem csupán a kiszabható büntetés nagyságrendje a probléma, hanem az esetek felderítése és az állatvédelemért napi szinten felelős szakemberek képzése. Ezért 2017-ben, a NÉBIH szakembereit, jogászokat, állatorvos igazságügyi szakértőt, önkormányzati jegyzőt és a Rendőrséget is bevonva ingyenes kiadványt készítettek, melyben közérthetően összefoglalták az állatvédelem és a felelős állattartás legfontosabb kérdéseit. A kiadványt több mint tízezer példányban nyomatták ki és juttatták el önkormányzatokhoz, rendőrkapitányságokra, kormányhivatalokba és állatvédő szervezetekhez. A Kutyakötelesség című kézikönyvet az Országos Rendőrkapitányság segédanyagként bevonta az oktatásba.

Tücsi Zsoldos Mariannával, a Népszigeti Kutyaiskola viselkedésterapeutájával gyakorlatozik.
Tücsi Zsoldos Mariannával, a Népszigeti Kutyaiskola viselkedésterapeutájával gyakorlatozik.
Fotó: Chripkó Lili

Folyamatosan végeznek társadalmi érzékenyítést is, például készítettek egy animációt, ami az idős kutyák elleni fenntartásokat hivatott feloldani, illetve egy olyan kisfilmet is, ami egy gerincsérült, bénult kiskutya történetét mutatja be, akivel kapcsolatban számtalan kommentet kaptak, hogy mondjanak le róla, ne hagyják tovább szenvedni. De ők inkább megmentették.

Lilit elütötték, könnyen lehet, hogy egykori gazdái, ezért kellett amputálni a lábát. Mivel a kutyák a mában élnek, most új családjában Lilinek is boldog, teljes élete van, testi hiányossága semmiben nem befolyásolja jókedvét és mozgékonyságát.
Lilit elütötték, könnyen lehet, hogy egykori gazdái, ezért kellett amputálni a lábát. Mivel a kutyák a mában élnek, most új családjában Lilinek is boldog, teljes élete van, testi hiányossága semmiben nem befolyásolja jókedvét és mozgékonyságát.
Fotó: Chripkó Lili

Ahogy átvállalják azoknak a műtéteknek az elvégzését is, melyekre az Illatos úton nincsen lehetőség. Ezek főként elgázolt állatok többszörös töréseinek, belső sérüléseinek ellátásai. A műtéteket követő, rendszerint több hónapos gondozást, rehabilitációt szintén ellátják. A meggyógyult állatok nem kerülnek vissza az Illatos útra, hanem gondoskodnak róluk, míg megfelelő gazdát nem találnak nekik.

Bárki könnyedén adományozhat az alapítvány számára

Mindehhez a rengeteg feladathoz minden elérhető erőforrás szükséges. Adó 1%-os felajánlásokból, céges támogatásokból, virtuális örökbefogadásból, tárgyi és természetbeni felajánlásokból fedezik kiadásaikat, és most már az OTP Bank új internet- és mobilbankjában fejlesztett adományozás funkció használatával a bank ügyfelei is biztonságosan adományozhatnak a számukra. Ez azért kifejezetten jó hír, mert az OTP Bank megbízásából készített reprezentatív kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek kétharmada nyitott az adományozás gondolata iránt, azonban sokakat éppen az tart vissza az adományozástól, hogy nem biztosak abban, hogy a felajánlásuk jó helyre kerül.1

18Vigyel Haza-7209
Fotó: Chripkó Lili

A kutatásból az is kiderült, hogy ha pénzügyi adományokról van szó, a megkérdezettek több mint fele hajlandó kisebb összeget adományozni jól azonosítható célokra, olyanokra, amelyek akár érzelmileg is megérintik őket. Ezeknek a nehéz sorsú állatoknak a története pedig a legtöbbek szemében ilyen. Most pedig ezek a potenciális adományozók az új OTP internet- és mobilbank használatakor az átutalások utolsó lépésében eldönthetik, élnek-e a felkínált lehetőséggel, és támogatják-e akár 100-, 200- vagy 500 Ft-tal például a Vigyél Haza Alapítványt. Ha úgy döntenek, igen, csak néhány kattintás, és a bank már el is utalta a támogatást közvetlenül a szervezet számlájára.

19Vigyel Haza-7591
Fotó: Chripkó Lili

A legjobb persze az lenne, ha nem lenne több százezer gazdira váró kutya jelenleg is a menhelyeken. Ezért a gazdátlan kutyák „újratermelődésének” megakadályozására mindig is hangsúlyt fektetett az alapítvány. 2013-tól 2019-ig valamennyi, az Illatos útról magánszemély által örökbe fogadott szuka kutya ivartalanítását teljes egészében átvállalta. Jelenleg a hét hónapnál fiatalabb, az örökbefogadáskor még nem ivartalanítható kutyák ivartalanítását végzik térítésmentesen. Ennek ellenére is úgy tűnik, ennek a történetnek soha nem lesz vége, de azért a károkat nagyban lehet enyhíteni. Szeretettel, gondoskodással és elképesztő mennyiségű, civilek által végzett munkával. 

1 A kutatásról: A kutatás az OTP Bank megbízásából a Kantar Hungary KFT.-vel készült 1000 fő részvételével. A 18 éves és idősebb, magyar bankkapcsolattal rendelkezdő alapsokaságot reprezentálja nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint. Az adatfelvétel 2018. februárjában történt.

A tájékoztatás nem teljes körű, ezért további részletekről kérjük, tájékozódjon az OTP Bank fiókjaiban és honlapján közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Mit tesz egy árva állattal a szeretet és a gondoskodás? Előtte-utána fotók

Megható képeken az árva állatok átalakulásai: rengeteget változtak a gazdik szeretetének és törődésének köszönhetően.

Mit tesz egy árva állattal a szeretet és a gondoskodás? Előtte-utána fotókon a kutyák és cicák csodálatos átalakulásai

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Chripkó Lili)

Ezt is szeretjük