Komolyan gondolták! Egy napon van a WC és a férfiak világnapja
Összegyűjtöttünk néhány egészen megdöbbentő világnapot. Te ismerted őket?
Ma már az évnek szinte minden napja valamilyen emléknap vagy világnap, ami általában valós problémákra hívja fel a figyelmet, vagy kiemelten fontos eseményeknek állít emléket.
Van azonban néhány ünnep, ami első hallásra kifejezetten mókásnak vagy értelmetlennek tűnhet, ám ha megtudod a részleteket, már nem is olyan butaság az egész.
A WC világnapja
November 19-én, a nemzetközi férfinappal egy napon van a WC világnapja. A két téma egybeesése pusztán véletlen, ám az utóbbi kifejezetten vicces lehet első hallásra, hiszen kinek jutna eszébe egy egész ünnepnapot szentelni a mellékhelyiségeknek?
Ám ha jobban utánajár az ember, kiderül, hogy bizony nem is olyan bugyuta ez a kezdeményezés, mert nem poénból találták ki: a WC világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet az inkontinencia problémájára, valamint felvegye a harcot a tabuk és gátlások ellen, amik miatt nem fordulunk orvoshoz az emésztési problémákkal.
Furcsa Guinness-rekordok
Az emberek igazi furcsaságokat tudnak kitalálni - ahogyan vannak érdekes világnapok, úgy akad jó néhány elképesztő Guinness-rekord is. Összegyűjtöttük a legmeglepőbbeket.
Takarítási világnap
A szeptember 20-hoz legközelebb eső szombaton tartják a takarítás világnapját, ami a sokak számára utálatos tevékenység népszerűsítésére szolgál. Bár ez a nap is viccesnek, sőt, feleslegesnek tűnhet, mégsem haszontalan.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programja "Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon!" mottóval hirdette ki a világnapot 1992-ben, amit azóta minden évben számos közintézményben megtartanak, és több nagy rendezvényt is szerveznek a népszerűsítésére.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A tojás világnapja
1999 óta minden év októberének második pénteke a tojás világnapja, a tojás világhetén belül, mely arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet eme táplálék hasznosságára és egészséges mivoltára. Az ünnep a Tojás Világszövetség fejéből pattant ki, Magyarországon pedig 2003 óta minden évben ebben az időszakban megrendezésre kerül a Nemzetközi Tojásfesztivál Siófokon.
OLVASD EL EZT IS!
- kultúra
- ingyen
6 varázslatos fotó a természetből, háttérképnek
- hubble
- évforduló