Még hónapokig maradhat a veszélyhelyzet: a kormány őszig meghosszabbítaná a rendkívüli jogrendet
A veszélyhelyzet meghosszabbítására vonatkozó törvénymódosító javaslatot nyújtottak be.
![A veszélyhelyzet meghosszabbítása](https://kep.index.hu/1/0/3767/37676/376769/37676901_2875451_d3ebacc58c147d9ffe01bda0ed82f9e2_wm.jpg)
A kormány kedden késő este benyújtott a parlamentnek egy törvénymódosító javaslatot, amellyel főszabály szerint őszig meghosszabbítják a most érvényben lévő veszélyhelyzettel összefüggő intézkedéseket - számolt be róla a Magyar Narancs.
A korábban a veszélyhelyzet idején hozott kormányrendeleteket februárban léptették ismét hatályba, és a kihirdetését követő 90. napon, vagyis május 23-án vesztenék hatályukat. Ám a most beadott törvénymódosítás rendelkezése szerint "a törvény a 2021. évi őszi országgyűlési ülésszak első ülésnapját követő 15. napon hatályát veszti".
![Kövér László](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3767/37676/376769/37676971_3ed5eec6753e6b22d99973b7f4f4ec42_wm.jpg)
Az őszi ülésszak első ülésnapját Kövér László házelnök határozza meg, ez az elmúlt években legtöbbször szeptember 15. környékére esett. Ha idén is így lesz, a veszélyhelyzetben érvényes kormányrendeletek szeptember végéig hatályban maradhatnak.
Az indoklás szerint "Magyarország Európa egyik legeredményesebb oltási programjával küzd a koronavírus-világjárvány ellen", ám "az új vírusvariánsok azonban Európa-szerte terjednek, és Magyarországon is jelen vannak, ezért elengedhetetlen a fokozott védekezés". A törvénymódosító javaslatban foglaltak azt is lehetővé teszik a kormánynak, hogy ha kell, korábban is megszüntesse a veszélyhelyzetet - közölte a lap.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574554/57455493_9de98688af3d0c9eaa9b1b4e5aeab263_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
A legfrissebb adatok
A koronavirus.gov.hu szerdán közölt adatai szerint elhunyt 207, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2527 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Eddig 3 363 596 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 425 124-en már a második adag vakcinát is megkapták.
A kormányzati portálon azt írták: 757 360-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 25 787-re, a gyógyultaké 464 750-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 266 823. Kórházban 8097 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 925-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 42 068-an vannak, a mintavételek száma 5 179 517-re nőtt.
A világon 142 642 783 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 041 753, a gyógyultaké 81 733 921 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek - írta az MTI.
Kiemelt kép: Getty Images
Ezt a nyilatkozatot érdemes kinyomtatva elvinni az oltásra
A kormány arra kéri az embereket, hogy nyomtassák ki, és vigyék magukkal az oltásra ezt a hozzájáruló nyilatkozatot.
Ezt a nyilatkozatot érdemes kinyomtatva elvinni az oltásra: jelentősen gyorsabb lesz a folyamat
A kormány arra kéri az embereket, hogy nyomtassák ki, és vigyék magukkal az oltásra ezt a hozzájáruló nyilatkozatot.
Elolvasom