5 álláshirdetés, amire inkább ne jelentkezz
Elmondjuk, mire figyelj a munkakeresés során, hogy ne légy csalók áldozata!
Manapság több ezer álláshirdetés közül válogathatsz, és sajnos akad köztük olyan is, ami nem valós.
Az ilyen hirdetésekre jelentkezve nemcsak a beígért munka marad el, de könnyen lehet, hogy vesztesz is rajta. Sajnos már az első oldalak között találkozhatsz egy-egy ilyen hamis ajánlattal, ezért fontos, hogy nyitott szemmel járj.
Magas fizetés képzettség nélkül
Ez lehetne az álommunka, de gondolj csak bele: sajnos nem olyan világot élünk, ahol kevés befektetéssel hihetetlenül magas jövedelemhez juthatsz. Általában az ilyen hirdetések egy piramisjátékba visznek bele, és hiába ígér a munkaadó garantáltan sok fizetést, ez a valóságban több mint valószínű, hogy elmarad. Ha különösen szerencsétlenül jön ki a dolog, még az is előfordulhat, hogy jelentős anyagi veszteséggel távozol a helyzetből. Nem ritka az sem, hogy az ilyen felhívások hátterében valamilyen erotikus vagy illegális munka áll.
Konkrétumok hiánya
Ha a hirdetésben nem szerepel minden információ, a munkakör pontos leírása, elvárások, a munkaadó elérhetőségei, esetleg a cég weboldala, tehát nem visszaellenőrizhető a feladó, az mindenképpen gyanakvásra adhat okot. Ilyenkor tanácsos a meglévő adatok felhasználásával utánanézni az interneten, hogy kivel is van dolgod. Ha egy kis keresgélés után sem derül ki egyértelműen, ki kínálja az állást, inkább ne jelentkezz a hirdetésre. Ha még annyi információ sincs feltüntetve, amennyi az utánanézéshez szükséges, végképp ne foglalkozz a dologgal.
Külföldi munka bizonyos összeg befizetése után
Mivel a munkavállalók számára nagyon csábító a külföldi érvényesülés lehetősége, vannak, akik visszaélnek ezzel, és így próbálnak meg pénzt szerezni a gyanútlan alanyoktól. Gyakori az olyan eset, ahol az álláskereső befizeti a hirdetővel megbeszélt összeget, majd hiába várja, hogy a megbeszélt időpontban érte jöjjenek, hogy dolgozni vigyék, és az állítólagos közvetítő kámforrá válik a pénzzel. Ha külföldön szeretnél munkát vállalni, fontos a fokozott odafigyelés és a részletes tájékozódás! Ha például Angliába szeretnél kijutni, itt megbízható segítséget kaphatsz.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A mézesmadzag esete
Az olyan hirdetők, akik átverési szándékkal hozzák létre a felhívásukat, nem riadnak vissza a hamis ígéretektől és az alaptalan számok használatától. Leginkább a távmunkás hirdetésekre jellemző ez a módszer, ahol mindössze annyi derül ki, hogy otthonról dolgozhatsz, és a fizetésed több lesz, mint valaha. Írhatnak például olyan esetről, amikor valaki a semmiből hirtelen meggazdagodott a cég által, vagy azzal érvelnek, hogy a módszer külföldön már bevált, de ezeknek sem szabad bedőlni. További tájékoztatást általában itt is egy bizonyos összeg befizetése után ígérnek, és ha ez meg is történik, valószínűleg nem kapsz majd olyan kecsegtető ajánlatot, mint ami a hirdetésben volt feltüntetve.
Ismétlődő hirdetés
Mindenképpen gyanús lehet, ha oldalakon keresztül, szünet nélkül ugyanazt a állásajánlatot látod előbukkanni.
A komolyabb munkaadókra nem igazán jellemző, hogy telerakják az álláskereső portálokat a saját anyagukkal, hogy ezáltal leszorítsák a többi hirdetőt. Ha megnyitsz egyet a sok ismétlődő szöveg közül, valószínűleg olyan hirdetéssel találkozol, ahol legalább egy veszélyre figyelmeztető jellemző megtalálható.
OLVASD EL EZT IS!
- csalás
- vásárlás
Kuponos csalásra figyelmeztet a fogyasztóvédelem
- elbocsátás
- munkahely
Az állásodat is veszélyezteti: kínos illemtani baklövések a munkahelyen
- munka
- munkahely