Ijesztő dolog derült ki az okosórákról! Veszélyesek lehetnek az egészségre
Aggasztó dologra jöttek rá a kutatók az okosórák vizsgálata közben.

Egy új vizsgálat alapján sok fitneszkarkötő pántja tele van örök vegyi anyagokkal, amelyek felszívódnak a bőrön keresztül.
Veszélyes okosórák
Az okosórák néhány év alatt meghódították a világot. Ennek részben az az oka, hogy a kis eszközöket az egészségi és edzettségi állapot megfigyelésére is remekül lehet használni. Most azonban pont az derült ki, hogy egyes okosórák veszélyesek lehetnek az egészségre.
A HVG a Notre Dame Egyetem kutatását idézi, ami rávilágít, hogy az okosórák és fitneszkarkötők pántjai nagy mennyiségben tartalmazhatnak úgynevezett „örök vegyi anyagokat” (PFA), melyek aztán a bőrön keresztül felszívódnak, így jelentős mennyiségű káros anyagnak tehetik ki az emberi szervezetet.
Az egyetem szakemberei 22 ismert márka termékét vizsgálták meg, PFA és más vegyi anyagok markerei után kutatva. 15 esetben tudták kimutatni ezeket, ráadásul jóval nagyobb mennyiségben, mint az a fogyasztói cikkek, valamint ruhák esetében megszokott.

Az nem világos, hogy az örök vegyi anyagok milyen módon haladnak át a bőrön, de az biztos, hogy felszívódnak – az eredményeket pedig aggasztónak nevezték a szakemberek, mivel az órák pántjai hosszú időn keresztül vannak a csuklóhoz szorítva.
Összesen 15 000 vegyületet sorolnak a PFA-k közé Ezeket jellemzően víz- és hőálló termékeknél alkalmazzák, és azért kapták az örök vegyi anyag nevet, mert természetes úton nem bomlanak le, hanem felhalmozódnak a szervezetben.
Ez pedig rákhoz, vese- és májelégtelenséghez, az immunrendszert érintő problémákhoz, születési rendellenességekhez vezethet, fogalmaz a cikk az Environmental Science & Technology Letters tudományos folyóiratban megjelent publikáció alapján.
A tudósok meglepődtek az okosórák pántjaiban talált PFA-k koncentrációján. Úgy gondolják, hogy a vegyi anyagok azért kerülhettek a szintetikus gumi anyagú pántokba, hogy megakadályozzák az izzadtság és a különféle szennyeződések felhalmozódását. A publikációban nem említették meg név szerint a problémás márkákat és típusokat a kutatók.
Leállások jönnek az egyik legnagyobb banknál: sok szolgáltatás nem lesz elérhető ezekben az időpontokban
Ezekre az időpontokra jelentett be leállásokat az egyik legnagyobb hazai bank.
ElolvasomA képek illusztrációk, forrás: Getty Images Hungary