Melyik védőszent milyen nehézségben segít? Hozzájuk imádkozz, ha bajban vagy

Ismerd meg őket, és kérd a közbenjárásukat!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

A katolikus egyház által szentté avatott emberek az életük során számos megpróbáltatással küzdöttek. Erős hitük ellenére is hús-vér emberek voltak, akik több konkrét problémával is szembenéztek, hitelesen képviselve az egyes élethelyzeteket. 

Az, hogy az egyes életterületeket mely védőszent oltalmára bízzák, a hívek belátásán és választásán múlik, majd az egyház jóváhagyását követően lesz hivatalos a kinevezés. A választott szentek támaszként szolgálnak a mai ember számára is, hiszen ők egykor a gyötrelmek közepette is megállták a helyüket.

Ima egy védőszenthez

Sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon miért egy szenthez, és miért nem az Istenhez imádkoznak a hívő emberek, ha egy lelki dilemma elé kerülnek. A keresztény hagyományok szerint ugyanakkor az ima nem közvetlenül és kizárólag egy szenthez szól: ha például nehezedre esik Istenhez szólni, az ő közbenjárásukat, közvetítésüket is kérheted.

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük