Óriási késések lesznek a hétvégén a MÁV járatain - Ezek az útvonalak érintettek
Fennakadásokra, késésekre lehet számítani a hétvégén Magyarország vasúti közlekedésében.
Már pénteken komoly késésekkel operált a MÁV a nagy hőség okozta meghibásodások miatt, a viharok azonban rátettek egy lapáttal a hazánk vasúti közlekedésében tapasztalható fennakadásokra.
Még a szombati napon is pótlóbuszozásokra és megnövekedett menetidőkre lehet számítani.
Fennakadások a vasúti közlekedésben Magyarországon
A vasúti közlekedésben szombaton reggel és délelőtt még késésekre, kimaradó járatokra, illetve egyes vonalakon pótlóbuszos közlekedésre is számítani kell az országon átvonuló viharok okozta károk miatt - közölte a MÁV szombaton hajnalban.
A vihar során a balatoni vonalakon, Budapest több elővárosi vonalán és Miskolc-Nyíregyháza térségében is fák dőltek a vasúti vágányokra, felsővezetékek szakadtak le. Több helyen már sikerült elhárítani a károkat, azonban az újszászi, a ceglédi vonalon, valamint a Miskolc-Nyíregyháza vonalszakaszon a szakemberek még dolgoznak a helyreállításon. Balatonkenesénél szombat hajnalra eltávolították a péntek esti vihar által kidöntött fát, így ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok Balatonfüred és Szabadbattyán között. A késések fokozatosan csökkennek. Kora reggelig helyreállhat a menetrend a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon.
Újszász és Tápiógyörgye között fadőlés miatt mindkét vágányon leszakadt a felsővezeték, a helyreállítás hosszabb időt vesz igénybe. A Hatvan-Szolnok vonal Jászboldogháza-Jánoshida és Újszász közötti szakaszán is még dolgoznak a szakemberek a felsővezeték helyreállításán, várhatóan szombat délelőttig szünetel a vonatforgalom az érintett részeken. Hajnali 4 órától Újszász és Nagykáta, valamint Jászboldogháza-Jánoshida és Újszász között szállítja pótlóbusz az utasokat. A Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba és a Hatvan-Újszász-Szolnok vonalon jelentősen hosszabb eljutási időkre kell számítani.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon továbbra is hosszabb menetidőkre kell számítani, mert Ceglédbercel-Cserő és Cegléd között fadőlés és felsővezeték-hiba miatt egy vágányon még szünetel a vonatforgalom. A Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon hajnaltól várhatóan 15-30, esetenként 30-40 perccel hosszabb menetidők előfordulhatnak.
Rakamaz és Görögszállás között több fa rádőlt a felsővezetékre, eltávolításukig és a helyreállításig szünetel a vonatforgalom ezen a szakaszon, pótlóbusz szállítja az utasokat. A Szerencs-Nyíregyháza szakaszon közlekedő vonatok esetében pedig hosszabb eljutási időkre kell számítani. A vasúttársaság azt javasolja az utasoknak, hogy az aktuális forgalmi helyzetről tájékozódjanak a MÁV honlapján, a MÁVINFORM közösségi oldalán, vagy a Vonatinfó és a MÁV applikáció segítségével. (MTI)
Ide is elvisz a MÁV: 8 kevésbé ismert, varázslatos európai város, ahol szempillantás alatt eltelik a hétvége
Csodás európai kisvárosokban is megfordulhatsz vonattal.
Ide is elvisz a MÁV: 8 kevésbé ismert, varázslatos európai város, ahol szempillantás alatt eltelik a hétvége
Nézegess képeket!
Elolvasom(Borítókép: Getty Images Hungary)