Milliókat ígért, semmit sem adott a kormány
Eddig tartott ki a választási ígéret?
1600 fiatal maradhat hoppon, de a minisztérium nem válaszol nekik.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A Fidesz kampányában nagy szerepet kapott az a program, mely fiataloknak segít akár több millió forinttal is, hogy vállalkozást tudjanak indítani. Bár az unió csak az leszakadó térségekben állja a támogatás költségeit, az állam vállalta, hogy önerőből más régiókban is elérhetővé teszi a pályázati pénzeket. A lelkesedésből most úgy tűnik, semmi sem lett, a fiatal vállalkozók egyelőre hiába várnak a pénzükre, válaszra sem méltatja őket a minisztérium.

A támogatás nélkül elúszhatnak a fiatal vállalkozók reményei a saját üzletre, a hátrányos helyzetű térségekben pedig így nem nő a foglalkoztatottság.

1600 fiatal maradhat hoppon

A Hvg.hu olvasói megkeresésre hivatkozva arról ír, 1600 fiatal vállalkozó hiába várja az idei Társadalmi Megújulás Operatív Program - TÁMOP - eredményhirdetését, az Emberi Erőforrások Minisztériumától is csak egy automatikus üzenetet kapnak. Az elbírálásra 30 napja lett volna az illetékeseknek.

Pedig nagy szüksége lenne a pályázóknak arra, hogy tudják, mire számíthatnak, hiszen sokan már belevágtak az üzletbe annak reményében, hogy a 3-6 millió forintos támogatást odaítélik számukra. Ennek elmaradása esetén azonban sok hasonló cipőben járó pályázó egész egyszerűen tönkremehet.

A fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzésére létrehozott programban 18 és 30 között - kisgyermek esetén 40 éves korig - vehettek részt azok, akik elvégeztek egy tanfolyamot, el tudtak készíteni egy jónak ítélt üzleti tervet, és az ország elmaradott régióinak egyikében élnek. A program célja, hogy így ösztönözzön munkahelyteremtésre azokban az országrészekben, ahol kimagasló a munkanélküliség.

A két éve tartó program idei kiírására eddig a vártnál is többen, 1643-an jelentkeztek az igényelhető 3 millió, társas vállalkozás esetén akár 6 millió forintos összegre.

Túl sokat vállalt a kormány?

Közvetlenül a tavaszi országgyűlési választást megelőzően Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője akkor arról beszélt, hogy mivel a kormánypárt megbecsüli a fiatalokat, ezért kiegészítették az uniós pénzből finanszírozott programot.

Akkor erről mi is beszámoltunk. Valóban, a kormány akkor a 7 milliárd forintos uniós alaphoz saját erőből hozzátett még 1,3 milliárd forintot. Erre azért volt szükség, mert az unió csak a hátrányos helyzetű térségekben élőket segítette volna, így viszont az ország minden pontjáról érkezhettek a pályázatok.

Teljesen életszerű, hogy a tavaszi programra jelentkezett fiatalok a siker reményében belekezdtek vállalkozásuk felépítésébe. Aki azonban belekalkulálta a kormányzati támogatás összegét az üzletbe, most komoly bajban lehet, hiszen csak a késés is szorult helyzetbe hozhatja, a támogatás elmaradása pedig végképp tönkreteheti.

A kormány egyelőre hallgat az okokról, de a késlekedésnek köze lehet ahhoz, hogy az Európai Unió egy időre befagyasztotta a magyar számlák fogadását. Ahogy arról már korábban írtunk, az Európai Bizottság vizsgálta az új magyarországi támogatáselosztási rendszert, és ennek idején nem fogadták be azokat a számlákat, amik a már megvalósult projektek finanszírozásához szükségesek.

A magyar kormányt több kritika is érte a támogatások elosztásának átszervezése miatt. Lázár János és a kritikusok harcáról az internet vicces képekkel emlékezett meg.

Ezt is szeretjük