Vámpírról akartak utcát elnevezni

Az MSZP visszadobta a kérvényt

Hiába a lakosság folyamatos panasza, az átnevezés szinte mindig zöld utat kap.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Magyar Narancsszem filmes blog szerzői utcát szerettek volna elnevezni Lugosi Béla néhai filmszínész után, ennek érdekében levelet írtak a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának.

A kérelemre az MSZP csak annyit válaszolt, hogy a Fidesz-KDNP úgyis visszadobja az összes ellenzéki kezdeményezést, valamint nem szeretnének részt venni a társadalmi felháborodást keltő utca átnevezésekben. De mi ennek a folyamata valójában? Az önkormányzati törvény 2013 januárjában életbe lépő módosítása kötelezővé tette azon közterületek, közintézmények nevének megváltoztatását, melyek a kommunista diktatúrához közvetlenül kapcsolódó elnevezéseket viselik.

A parlament által elfogadott törvényjavaslat értelmében tehát egyetlen utca sem viselheti olyan személy nevét, aki XX. századi önkényuralmi rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. Ezért már több száz utca neve változott meg országszerte, de az átkeresztelések több területen még mindig zajlanak.

A lakosság érintettsége

Habár a változások miatt fellépő lakcímváltoztatás, illetve okmánycsere országszerte minden érintett számára illetékmentes, sok területen mégis tiltakozásukat fejezték ki a helybeliek az utcanevek módosításával kapcsolatban.

Sokan azzal indokolták ellenérzésüket, hogy hiába állja a város az iratok cseréjének költségeit, a szolgáltatók, a biztosító vagy adott esetben a nyugdíjintézet felé a változás bejelentésének költsége akkor is őket terheli. A vállalkozók számára pedig különösen nagy anyagi és időbeli terhet jelent egy ilyen változás.

A Magyar Tudományos Akadémia szerepe

Amennyiben az illetékes képviselőtestület nem tudja egyértelműen megítélni, hogy egy adott utca neve a törvény hatálya alá tartozik-e, vagy sem, úgy a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását kell kérnie. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának háromfős javaslattevő bizottságát történészek segítik a szakvélemény megalkotásában.

Képek! Így néz ki most a 4-es metró

Nézegess képeket!

Elolvasom

A végső döntést tehát ilyen helyzetben a Magyar Tudományos Akadémia hozza meg, mely hosszabb-rövidebb indoklással alátámasztva a használható, a használható, de aggályos, valamint a nem javasolt kategóriák valamelyikébe sorolja az adott közterület elnevezését.

Bizonyos utcanevek - köztük a Frankel Leó út, valamint számos, a kommunista diktatúrával összefüggésbe hozható, viszont alapvetően semleges jelentésű kifejezést, például Alkotmány, Fejlődés, Szabadság, Győzelem, tartalmazó utcanév - megváltoztatására éppen azért nem került sor, mert a Magyar Tudományos Akadémia használhatónak minősítette.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Sokakat megbotránkoztatott viszont az, hogy a politikai antiszemitizmus, a zsidók jogfosztásának megalapozója, a XX. századi magyar szellemi élet egyik legsötétebb alakja, Prohászka Ottokár nevét utca elnevezésére használhatónak minősítette a Magyar Tudományos Akadémia, azzal indokolva, hogy neve nem hozható összefüggésbe XX. századi önkényuralmi rendszerek működtetésével.

Ezt is szeretjük