Ha lejáratod az exférjedet a válás után, nem kell tartást fizetnie
Elkészült a szakmai tervezet, a nőket érintő változásokat mutatjuk be.
Elkészült az új Polgári Törvénykönyv szakmai tervezete, amit társadalmi egyeztetésre bocsátottak. Az új Ptk.-ról tavasszal születik kormánydöntés, mind a kormánydöntés, mind a parlamenti vita hatására még változhat a szöveg. A javaslatért felelős Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot arra kértük, mutassák be a főbb változásokat, melyek a nőket érinthetik.
A válaszból kiderül, számtalan szabály módosulhat, gyorsabbá válhat a házasodás, egyszerűbbé a válás, és egy összegben kifizethetővé válhat a tartásdíj. Érdekes újítás, hogy ha a gyerek nem tanul jól, akkor a szülőnek nem kellene tartásdíjat fizetni, ahogy akkor sem, ha nem tartja vele a kapcsolatot a nagykorú gyermek. Mindemellett a jövőben nem jár házastársi tartás annak, aki volt férje érdekeit durván sértő magatartást tanúsít.
Az új kódex tervezett változtatásai között az egyik leglényegesebb, hogy az eddig önálló törvényben szabályozott családjog anyaga beépül az új Polgári Törvénykönyvbe, amely 1952 óta nem volt része a Ptk.-nak.
Az új Ptk. családjogi könyve különösen a házassági vagyonjog, valamint a szülő-gyermek kapcsolat szabályozásában hoz lényeges változásokat, pontosítja emellett a rokontartás, az örökbefogadás, illetve a gyámság szabályait. Részben változnak az öröklési rendre vonatkozó szabályok is.
Házasság várakozási idő nélkül
Az új Polgári Törvénykönyv tervezete szerint könnyebb lesz házasodni, míg eddig az anyakönyvvezető csak a szándék bejelentését követő 30 nap utáni időre tűzhette ki a házasságkötést, addig a jövőben nem kell majd 30 napot várakozni.
Névváltoztatás a házasságot követően
Könnyítést tartalmaz a tervezet a házasulók névváltoztatásával kapcsolatban is. Eddig a házasságkötés előtt a feleknek meg kellett egyezniük a névviselésről. A tervezet szerint viszont ha ez nem sikerül időben, akkor később is megegyezhetnek, addig pedig a régi nevüket viselik tovább.
Egyszerűbb válás
A tervezet szerint egyszerűsödne a válási feltételek listája is. A közös megegyezéshez továbbra is meg kellene állapodniuk a feleknek a közös gyerek sorsáról - szülői felügyelet, kapcsolattartás, gyerektartás -, a közös lakásról és a házastársi tartásdíjról, de a közös vagyon megosztásáról ráérnének később is.
Élettársi kapcsolat
Változnának az élettársi kapcsolatban élőkre vonatkozó szabályok is. Mivel a készítők szerint esetükben is ugyanolyan problémák maradnak hátra a kapcsolat esetleges felbomlásakor, mint házasság esetén, a Ptk. szakmai tervezete azt javasolja, hogy ha az élettársak legalább tíz évig éltek együtt, vagy az együttélés alatt gyermek született, akkor az élettárs igényt tarthat az özvegyéhez hasonló öröklési jogi státuszra a társ is. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium válaszából az nem derül ki, hogy ez a csak homoszexuális párok által köthető bejegyzett élettársi kapcsolatra is érvényes lesz, vagy sem.
Tartásdíj egy összegben
Az új tervezet a mindennapi gyakorlatnak megfelelően változtatna a gyerektartás szabályain. A jövőben a szülők megegyezhetnének akár abban is, hogy a tartásdíj egy összegben, egyszerre legyen kifizetve - vagyontárggyal vagy készpénzzel.
Ha rosszul tanul a gyerek, nem jár gyerektartás
Újdonság az is, hogy a tervezetben külön fejezet foglalkozik a nagykorú, de még továbbtanuló gyerek eltartásával. A tervezet alapján a szülő nem köteles nagykorú, továbbtanuló gyerekét eltartani, ha a gyerek tanulmányi és vizsgakötelezettségének rendszeresen, önhibájából nem tesz eleget.
Abban az esetben sem járna tartásdíj a nagykorú gyerek után, ha az a pénzt fizető szülővel kellő indok nélkül nem tart kapcsolatot.
Különélés esetén is járhatna tartásdíj
Újdonság az is, hogy míg eddig csak volt házastárs követelhetett tartásdíjat, addig a tervezet szerint ezután már nem lenne muszáj ezzel kivárni a válás kimondását, kérhetne tartásdíjat a külön élő házastárs is. Szintén új lenne az a szabály, hogy ha egy évnél rövidebb ideig tartott a házasság, és nem született gyerek, akkor alapesetben csak annyi időre járna tartás, ameddig a házasság tartott.
Ha rosszul viselkedsz a válás után, búcsúzhat mondhatsz a tartásnak
A jelenleg hatályos Ptk. rögzíti, hogy nem követelhet tartást, aki arra érdemtelenné vált, az új tervezet azonban pontosan megfogalmazza azt is, hogy ki számít érdemtelennek.
Az, akinek súlyosan kifogásolható magatartása járult hozzá a házasság megromlásához, és az, aki az életközösség megszűnése után volt házastársának vagy vele élő hozzátartozójának érdekeit durván sértő magatartást tanúsított.
Hozzányúlhatnának a szülők a gyermek vagyonához
A tervezet mentőövet dobna azoknak a szülőknek, akiknek saját jövedelemmel alig rendelkeznek, ellenben gyereküknek van vagyona. A főszabály az, hogy a szülőnek a gyereket a saját szükségletei rovására is el kell tartania.
A hatályos törvény szerint ez akkor nem kötelező, ha a gyerek szükségleteit fedezni lehet az ő saját vagyonának jövedelméből - például egy nagyszülőktől örökölt lakás bérbe adásából. Az új Ptk. már megengedné azt is, hogy a gyerek eltartása érdekében a gyámhatóság engedélyével magához a vagyonhoz is hozzányúlhassanak a szülők, meghatározott részletekben igénybe vegyék azt.
A tervezet kimondaná azt is, hogy ha a gyerek érdekében olyan rendkívüli kiadásra van szükség, amelynek fedezését a tartásdíj "kellő előrelátás mellett" sem biztosítja, a tartásra kötelezett szülő köteles lenne kifizetni a rendkívüli kiadás arányos részét.
Öröklés
Az európai tendenciákhoz hasonlóan az Öröklési Könyv a házastárs öröklési jog státuszát megváltoztatja. A tervezet a házastárssal egy sorban törvényes öröklési jogot ad az örökhagyó szüleinek, ami azt jelenti, hogy leszármazók hiányában a szülők törvényes örökösként kapják meg a hagyaték felét.
Ebben az esetben is azonban az özvegy kapja az általa lakott lakást, továbbá az általa használt berendezési és felszerelési tárgyakat. A tervezet szerint özvegyek öröklött haszonélvezeti jog halálukig kitartana, így nem veszítenék el, ha újraházasodnak.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
További változás, hogy a javaslat a házastárssal egy sorban törvényes öröklési jogot ad az örökhagyó szüleinek. Ez azt jelenti, hogy leszármazók hiányában a szülők törvényes örökösként kapják meg a hagyaték felét. Ebben az esetben is azonban az özvegy kapja az általa lakott lakást, továbbá az általa használt berendezési és felszerelési tárgyakat. A kódex értelmében az élettárs is törvényes örökös lesz.
Mi a véleményed a változtatásokról? Melyikkel értesz egyet?