Szenzációs dolgokat találtak egy 85 millió éves borostyánban az ELTE kutatói
Nyolcvanötmillió éves darázsfajokat fedeztek fel az ELTE kutatói.
Három, a tudomány számára teljesen új, nyolcvanötmillió éves darázsfajt fedeztek fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói Ajka közelében. Az egyik fajt a 30Y zenekarról nevezték el - közölte az egyetem az MTI-vel.
Az ELTE Természettudományi Karának honlapján olvasható közlemény szerint az évmilliókkal ezelőtt kihalt ősdarázsfajokat egy különleges, ajkaitnak nevezett borostyán őrizte. A kutatók az újonnan felfedezett fajoknak különleges neveket adtak: az egyik a 30Y zenekar, a másik az egyik felfedező nagyapja, a harmadik Soós Miklós geológus után kapta a nevét.
Kiemelték: ezek az első fosszilis darázsfajok, amelyeket Magyarország területén találtak, így különlegességük nem csak abban rejlik, hogy eddig a tudomány számára ismeretlenek voltak.
Szabó Márton kutatásvezető, a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) Őslénytani és Földtani Tárának munkatársa közölte, a késő kréta korból nagyon kevés borostyán és borostyánzárvány ismert, ezért az ajkait "hiátuskitöltő szereppel bír", általa sokat meg lehet tudni bizonyos ízeltlábúcsoportok evolúciójáról, a késő kréta kori Bakony élővilágáról.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A névadást a közleményben azzal indokolták, hogy a 30Y zenekar több tagja is Ajkán töltötte gyermekkora egy részét, és a város neve a zenekar több dalának szövegében is megjelenik, így lett a darázsfaj neve Ajkanesia harmincipsziloni. A másik faj Szabó Márton nagyapjáról kapta a nevét: Béla elveszett lábujja (Amissidigitus belai), mivel a nagyapa, Szabó Béla, aki az ajkai szénbányákban dolgozott, egy szerencsés kimenetelűnek mondható bányászbalesetben elvesztette egyik lábujját.
A harmadik darázsfaj neve: Spathiopteryx soosi, azért viseli Soós Miklós nevét, mert a geológus hosszú ideje a magyar dinoszaurusz- és borostyánkő-kutatás lelkes támogatója.
Kiemelt kép: Getty Images
Egy félelmetes külsejű darázs, amitől sokan megijednek, pedig nem veszélyes
A tőrösdarazsak az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek, ugyanakkor biológiai úton segítenek kordában tartani például a cserebogár-szaporulatot is.
Egy félelmetes külsejű darázs, amitől sokan megijednek, pedig nem veszélyes
A látszat ellenére a tőrösdarázs nem veszélyes.
Elolvasom