Kirándulni indultak, egy igluvá fagyott kocsit találtak: nem üresen állt

Az efféle történetekről a legtöbben azt gondolnák, ez velük úgysem történhet meg.

Túlélni a vadonban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2012. február 19-ét írtunk, amikor egy csapat kiránduló gondolt egyet, és elindult felfedezni az északi sarkkörtől délre eső vidéket. Legnagyobb meglepetésükre azonban egy mesterséges iglura bukkantak a nagy semmi közepén.

Ám az igazi szenzáció még csak ezután jött: ahogy egyre közelítettek a kunyhó felé, kiderült, hogy az valójában egy autó, benne egy utassal. Aki történetesen életben volt. Az akkor 44 éves Peter Skyllberg neve ezután tornádóként söpört végig az interneten, és egyszeriben ő lett az évszázad, ha nem az évezred túlélője.

Túlélni a vadonban

Arra sokáig nem volt magyarázat, hogy Skyllberg hogyan került a hó fogságába, ahogy arra sincs, miért nem próbált meg kitörni belőle. A túrázók elmondása szerint a férfibe jóformán már csak hálni járt a lélek, amikor rátaláltak, így azonnal kórházba szállították.

Peter Skyllberg terepjárója.
Peter Skyllberg terepjárója.

Plusz csavart adott a történetnek egy szemtanú, nevezetesen egy helyi benzinkutas felbukkanása. Merthogy szerinte Skyllberg már nyár óta a kocsijában rostokolt, csupán néha bukkant fel hot dogért, cigarettáért, vagy éppen benzinért. Utóbbira megint csak nincs ésszerű magyarázat, hiszen tapodtat sem mozdult a helyéről. A kutas hozzátette, hogy gyakran látta őt a közeli erdőben sétálni, esténként pedig visszatérni a járgányhoz.

2 hónapot töltött bezárva

Skyllberg összesen 2 hónapot töltött önkéntes száműzetésben, életben maradása pedig csupán leleményességének és az égieknek köszönhető, akkoriban ugyanis kemény telek jártak. A férfit -22 Celsius-fokban találták meg, kisvártatva viszont -30 Celsius-fokra hűlt a levegő.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A kocsiban volt elég meleg ruházat, takarók, hálózsák, a terepjárót pedig csakhamar belepte a friss hó, ami plusz szigetelést jelentett, egyúttal igluvá változtatta a járművet. Orvosai szerint a férfi az utolsó pillanatban került kórházba, mivel két hónapnál tovább képtelenség túlélni a svéd vadonban.

Az eset kapcsán valamivel később Magnus Jernberg, a férfi szomszédja is nyilatkozott a Telegraphnak. -Rengeteg adósságot felhalmozott, így idővel nem tudta fizetni a számláit, aztán egyszer csak eltűnt. A helyi törvényszék megerősítette a hírt, miszerint Skyllbergnek 1.6 millió svéd koronás, azaz csaknem 56 millió forintos közüzemi tartozása volt.

Jégveremben éjszakáztak

Földes András és Lengyel-Szabó Péter az Index szerkesztőségéből még 2017-ben arra vetemedtek, hogy eltöltenek egy éjszakát -15 Celsius-fokban, a Magas-Tátrában. Ami állítólag sima ügy. A kalandról videó is készült, ha esetleg valaki kedvet kapna hozná, így csinálja utánuk!

Mi történik, ha 1 évig nem zuhanyzol? A férfi, aki kipróbálta

Rob Greenfield, az amerikai kalandor és környezetvédelmi aktivista arra vállalkozott, hogy körbebiciklizi az Egyesült Államokat, eközben pedig egyáltalán nem zuhanyozik, és egészen más módját választja a tisztán maradásnak.

Mi történik, ha 1 évig nem zuhanyzol? A férfi, aki kipróbálta

Nézegess képeket!

Elolvasom

A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Getty Images Hungary.

Ezt is szeretjük