Miért ártalmas, ha valaki túl sokszor kér bocsánatot? A pszichológus szerint káros az előzékenynek gondolt viselkedés
A bocsánatkérés fontos, de túlzásba vinni ezt sem szabad.
Mindenkivel megeshet, hogy olyat tesz vagy mond, amivel megbánt valakit. Ám nagyon sok ember van, aki nem tudja kimondani azt a szót, hogy bocsánat, mert nehezére esik beismerni, hogy hibázott. Ha valaki mégis képes erre, az dicséretes dolog, de nem mindegy, hogy hányszor teszi.
Előfordul ugyanis, hogy valaki túlságosan gyakran, olykor indokolatlan helyzetekben, vagy egyazon szituációban többszörösen is bocsánatot kér. Ez a túlzott előzékenység pedig negatívan hat.
Miért árt, ha valaki túl sokszor kér bocsánatot?
Ha valaki nem bánik csínján a bocsánat szóval, az Juliana Breines pszichológus szerint több problémát hozhat magával. Az egyik az ember énképét, a másik pedig a megítélését érinti.
Ami az énképet illeti, a túl gyakori bocsánatérés romboló, hiszen ha az ember folyton saját magát tünteti fel vétkesként, egy idő után valóban elhiheti magáról, hogy mindent rosszul csinál, és mindennek ő az oka. Kétségei ébredhetnek a saját cselekedeteivel szemben, a bizonytalanságát pedig mások is észre vehetik.
Noha a bocsánat szónak mélysége és fontos tartalma van, a túl gyakori elhangzás miatt a szó hiteltelenné válhat mások szemében. Ha valaki túl gyakran, indokolatlanul, kevésbé komoly helyzetekben ismételgeti, akkor a környezete a valóban bocsánatkérést kívánó esetekben már nem tudja megfelelően komolyan venni. A rossz szokás tehát kedvezőtlen hatással van az ember szavahihetőségének, őszinteségének a megítélésére is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A pszichológus tanácsai
A szót természetesen nem kell kitörölni a fejünkből, hiszen mindig lesznek helyzetek, amikor a bocsánatkérésnek valóban helye van. Azok viszont, akik túl gyakran használják a szót, tehetnek a rossz szokás ellen.
Brelnes szerint a fő a tudatosság. Egy szituációban egy bocsánatkérésnél ne hangozzék el több! Érdemes résen lenni, és felismerni, mely pillanatban várható, hogy kicsúszik pár indokolatlan bocsánatkérés. Olykor más szavakkal is kifejezhetők a pontos érzelmek, így például a köszönöm szó is használható helyette. Ha valaki egy olyan munkát végzett el, ami a mi feladatunk lett volna, akkor a sajnálkozás helyett a segítségéért való hála kifejezése is szóba jöhet.
A szakértő szerint azt is fontos tudatosítani, miért kell bocsánatot kérni, és miért nem. Azért, amiről nem tehet az ember, felesleges elnézést kérni. A bocsánat, rossz napom van, bocsánat, hogy leöntöttem magam, és egyebek ily módon létjogosultságukat vesztik. Senki sem tökéletes, és azért, mert valaki emberből van, igazán nem kell bocsánatot kérni.
4 dolog megfelelési kényszer ellen
A megfelelési kényszer sokakat tart szorongásban: a következő cikk segít elejét venni a bajnak.
8 dolog, ami csakugyan segít kizárni a megfelelési kényszert: nem azon rágódsz majd, mit gondolnak rólad mások
Elolvasom(Képek: Getty Images.)