Tranzakciós adó: kivételeznének a leggazdagabbakkal
A bankok felső határt szabnának, mert attól félnek, külföldön történnének a nagyobb utalások az illeték miatt.
A Magyar Bankszövetség elnöke biztos abban, hogy több tárgyalási fordulóban egyezségre tudnak jutni a kormánnyal, és lesz megállapodás a tranzakciós illeték bevezetésének feltételeiről.
Patai Mihály szerdán a sajtónak elmondta: a bankszövetség elnöksége egy négytagú delegációt nevezett ki Gyuris Dániel alelnök vezetésével, amelynek tagjai a Raiffeisen, a K&H és az FHB vezérigazgatói.
A mértékről nem, csak a felső plafonról tárgyalnak
Kedden este megállapodtak a bankszövetség tárgyalási pozíciójáról, a bankszövetség megfogalmazta azon javaslatait, amelyek révén a terheket vissza lehet nyomni arra a szintre, amiben tavaly decemberben megállapodtak. Van egy konkrét írásos tárgyalási irányelvük, amit a következő napokban juttatnak el a kormánynak - mondta.
- A pénzügyi tranzakciós illetéket nem lehet kikerülni, ezt a kormány elhatározta, részünkről az a bölcs megoldás, ha megpróbálunk egy kompromisszumot találni a kormánnyal, de ez mindenképpen csak kisebb teher lehet, mint amelyről most beszélnek.
Ha a harmadik évben ilyen mértékben megterhelik a bankszektort, az meggátolja, hogy a hitelezés beinduljon Magyarországon, ami nem érdeke a kormánynak sem - jelentette ki a bankszövetség elnöke.
Nem a mértékről tárgyalnak - mondta -, hiszen a kormány eldöntötte, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke egy ezrelék lesz. Elengedhetetlennek tartják azonban, hogy az egyedi tranzakcióknak legyen felső határa, kizárt ugyanis, hogy a több tízmilliárd forintot mozgató vállalatok és magánemberek ezt a terhet elviseljék.
Kötelezővé tehetik a bankszámlanyitást
A javaslatokról annyit árult el, elképzelhetőnek tartja, hogy más típusú illeték vagy teher terhelje például a készpénzmozgást a vállalatok között, mint a banki átutalásokat. Azt is el tudja képzelni, hogy a magyar gazdaság kifehérítése érdekében kötelezővé tegyék a bankszámlák nyitását minden vállalkozás és magánszemély számára. De ezek olyan indító tárgyalási pozíciók, amelyek túlmutatnak a tranzakciós illetéken - tette hozzá.
Emlékeztetett: a bankok tavaly decemberben 2013-ra szektorszinten 60 milliárd forintos teherről állapodtak meg a kormánnyal, így készült a szektor.
Ez az a felső határ, amit el fogunk tudni tűrni, és ennek mértékében kell tudni megállapodni a kormánnyal - mondta.
Patai Mihály szerint a kompromisszumot meg lehet találni. Ha a kormánynak szüksége van erre a 100-150 milliárd forintra, lehet úgy strukturálni a terheket, hogy arányosan a bankszektorra is jussanak, és azokra is, akik el tudják viselni.
A kompromisszumok a következő hetekben ki fognak alakulni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Abban viszont biztos vagyok, hogy a kormány részéről is van kompromisszumkészség, erről biztosítottak. És én is mindenkit arról szeretnék biztosítani, hogy a bankszektor is együtt akar működni a kormánnyal, ebből következően lesz megállapodás - mondta.
OLVASD EL EZT IS!
- kormány
- pénzügy
Telefonadónyi pénzt költ a kormány a Ludovika Campus átépítésére
- adó
- konvergenciaprogram
Új adók: "ennek nagyon-nagyon komoly következményei lesznek"
- adó
- pénzügy