Kiből lesz terrorista? Tévhiteket döntött a rabokon végzett lélektani vizsgálat

Nem olyanok, mint ahogy elsőre képzeled őket.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az osztrák külügy- és integrációs minisztérium muszlim fiatalok szélsőségessé válásáról mutatott be egy tanulmányt kedden, amely elsődlegesen azt vizsgálta, hogy milyen szerepe van a vallásnak az iszlamista radikalizálódásban.

Az ellenzéki liberális Neos párt egyik parlamenti interpellációja kapcsán bemutatott tanulmány a Menekültügyi, Bevándorlási és Integrációs Alap megbízásából készült, a bécsi egyetem iszlám vallástudományi intézete professzorának, Ednan Aslannak a vezetésével.

Aslan állítja majd össze az ausztriai iszlám óvodákról készülő értekezést is, amelynek előtanulmányáról nemrég heves vita bontakozott ki Ausztriában. A bírálók szerint a megrendelő külügyi tárca politikai célzattal manipulálta a tanulmányban leírtakat.

Rabokat vizsgáltak meg

Az iszlamisták radikalizálódási folyamatáról készült vizsgálatot 2016 tavaszán végezték börtönökben fogva tartott, illetve fiatalkorúak intézetében élő, zömében 18 és 30 év közötti férfiak körében. Az összesen 29 interjúalany közül 15-en terrorcselekmény miatt kirótt büntetésüket töltötték. Egy kivétellel mindegyik válaszadó külföldi állampolgár volt, kétharmaduk csecsen származású. A kikérdezettek a radikalizálódás különböző fokán álltak.

A kedden ismertetett tanulmány szerint nem igazolódott be az a feltevés, hogy a szélsőségessé vált fiatalok javarésze csekély vallási ismeretekkel rendelkezne. A megkérdezettek nagy része vallásos családból származik, és már szélsőségessé válása előtt is voltak ismereteik az iszlámról.

Az interjúalanyok aktívan foglalkoztak az iszlám tanítások tartalmával, előírásaival és értékeivel. Sok megkérdezett ezt az élményt élete fordulópontjának nevezte, többségük pozitívan tekintett vissza rá.

Radikalizmus minden területen

Az iszlám teológia radikális, szalafista irányzatát a megkérdezettek mindannyian egységes vallási és társadalompolitikai koncepcióként fogták fel, amelynek az élet minden területét, a személyes kapcsolatokat és az állam működését is meg kell határoznia.

Elmondásuk szerint ez hatja át saját törekvéseiket, a vallásgyakorlást, a nyelvhasználatot és a megjelenésüket is. A tanulmány szerint a szalafista nézeteknek ugyanakkor az iszlám tanítás általánosan elismert, klasszikus művei szolgálnak alapul.

276 diákot raboltak el a terroristák: megrázó fotók a szabadulás után

Nézegess képeket!

Elolvasom

A vizsgálat szerint a radikalizálódásukban kulcsszerepet játszottak tekintélyes vallási vezetők és azok a mecsetek, ahol ezeket a szalafista tanokat hirdetik. Mint kiderült, az érintettek többnyire nem elszigetelten, hanem radikális környezetben válnak szélsőségessé.

Nem elég az internet a terjedéshez

Az interjúk alapján a tanulmány megállapítja, hogy ugyan a szélsőségesség az interneten terjed, azonban a személyes kapcsolatok sokkal mérvadóbbak. Fontos elem továbbá a missziós munka, hiszen a fiatalok meggyőzés által válnak követőkké vagy maguk is térítőkké. Akik nagyobb fokú teológiai tudással rendelkeznek, azoknak tekintélyes központi szerepük van a szélsőséges környezetben.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A szélsőségessé válás további tényezője az elidegenedés érzése, ugyanis a radikális csoportok és egyének magukat az egyetlen igaz muszlimnak tartják. A csoporthoz tartozás a többségi társadalomtól, valamint a többi muszlimtól való elszigetelődést, akár lenézést eredményezi. Elutasítják továbbá a demokráciát, s azzal szemben a saríát, vagyis az iszlám törvénykezést tekintik társadalmi jogalapnak.

Nők a terroristák között

A tanulmány szerint a Nyugatnak a muszlim világ ellenségképeként való meghatározása központi szerepet játszik a radikalizálódott személyek önmeghatározásában. Az osztrák belügyminisztérium legutóbbi közlése szerint mintegy háromszáz feltételezett szélsőséges indult Ausztriából a Közel-Keletre, hogy részt vegyen az ottani harcokban. A kiutazók 20 százaléka nő volt. A szélsőségesek közül ötvenet már a határon feltartóztattak, negyvenen a harcok során vesztették életüket, mintegy kilencvenen pedig azóta visszatértek az országba.

Ezt is szeretjük