Kukába dobta a beteg kisállatot a gazda

Nem ezt érdemlik a tengerimalacok

Sokszor érnek szomorú véget, pedig nem kellene így lennie.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kísérleti állatként kezdték, majd hobbiállattá avanzsáltak, persze korántsem önszántukból. A felelőtlen tartás miatt elszaporodtak, és sokak szemében egyszerű tárggyá silányodtak ezek a kedves és okos tengerimalacok.

Takarmányállatnak is használják őket, pedig a hüllőknek is nehezen emészthető, ritkán adható fajról van szó. Te is segíthetsz, hogy minél kevesebb tengerimalacnak kelljen szomorú véget érnie.

Ha már nem kell, megy a kukába

Mint Gárdosi Kata, a Magyar Tengerimalac-védő Egyesület koordinátora elmondta, sokan hirtelen ötlettől vezérelve tesznek szert tengerimalacra - mert olyan kis cuki, vagy a gyerek akarja, követeli, pedig ő még nem tudja, hogy mivel jár az állattartás. Ráadásul az esztelen szaporításnak köszönhetően már olyan sok malacka van, hogy ingyen osztogatják őket az aukciós oldalakon - értéktelen fogyóeszközzé váltak.

Így aztán az sem ritka, hogy a felkészületlen gazdi a lehető legrövidebb úton szabadul meg a teherré vált házi kedvenctől, például egyszerűen kiteszi, holott a tengerimalac még annyira sem életképes kinti körülmények között, mint egy kutya vagy cica: összeeszik valamit, felpuffad, megfázik, vagy hőgutát kap, és kész. Akadt olyan exgazda is, aki a szemétledobóba küldte le beteg malacait, a terráriummal együtt - csoda, hogy egyáltalán túlélték.

Degenerált szaporító, degenerált malacok

Mások úgymond tenyésztéssel - valójában szaporítással - remélik megcsinálni a szerencséjüket, és a nyereséges működésre törekedve rokon egyedeket pároztatnak, illetve egymással nem keresztezhető fajtákat hoznak össze. Ennek eredményeképpen pedig egyre több a genetikai rendellenesség, úgymint fogazati problémák, vérképzési zavarok, látászavar, illetve az egész szem hiánya és vakság, idegrendszeri vagy emésztési gondok, csontrendszeri deformitások, például hiányos végtagok, de még koponyadeformitás is.

Éveken belül kihalnak! Képeken 10 állat, melyet a gyerekeink már nem fognak látni

Nézegess képeket!

Elolvasom

Semmilyen fajra nem hasonlít

Mint Kata elmondta, az állatorvosi egyetemen egy malac röntgenvizsgálata után döbbenten nézték, hogy a koponya teljesen torz, semmilyen állatfajéra nem hasonlít - a kisállatnak nincsenek szemei, az orra állandóan folyik, és egyértelműen korai halálra van ítélve. Sajnos az utóbbi időben egyre gyakoribb halálok a leukémia is, ami eddig nem volt jelen ennél a fajnál. Az egyesületi malackák közül 17-en mentek el egyetlen hónap alatt - és nem azért, mert megöregedtek.

Mindezek fényében nem csoda, hogy a Magyar Tengerimalac-védő Egyesülethez egyre-másra érkeznek a segélykérő telefonok és e-mailek, illetve azok nyomán maguk a kis érintettek is.

Katának például öt saját malaca van, de a tényleges létszám sohasem megy tíz alá, és előfordul, hogy egyszerre húsz-harminc állatka vár nála végleges gazdira.

Ide vezet a szaporítás

Legutóbb egy szaporító kérte az egyesület segítségét, akinek eredetileg két malaca volt, ám az állományt rövid idő alatt sikerült negyven fősre felduzzasztania. Sokan közülük atkásak, gombásak, alultápláltak, és, ami még rosszabb, minden szoptatós mama vemhes.

Az egyesület tagjai helyhiány miatt egyelőre csak a legrosszabb állapotban lévőket tudták magukhoz venni, most ideiglenes befogadókat keresnek a náluk lévő egészséges malacok számára, hogy a többieket is legyen hová tenniük.

Más segítség is jól jönne: az egyesület büdzséje adományokból áll, ennek háromnegyed részét orvosi ellátásra költik, illetve jövőre végre tudják fogadni az 1%-okat is.

Rémségek kicsiny boltja

Egyes kisállat-kereskedések tevékenységük révén tovább rontják az amúgy sem szívderítő helyzetet - egyiküket nemrég közelebbről is megismerhettük.
Olvasónk jelezte, hogy az adott kereskedésben áldatlan állapotok uralkodnak: - Az állatok ketrecekben, dobozokban, terrákban az utcán vannak kint - három nyuszi, öt növendék- és/vagy négy-öt kismalac, egerek - üvegterrában, amiben se forgács, se semmi, és letéve a járdára.

Néhány egeret nem túl meglepő módon utol is ért a vég, őket a kereskedő élő társaikkal dobta almozáskor a szemétbe, a járókelők szeme láttára. Minderről értesítettük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal - NÉBIH - Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság Állatvédelmi Osztályát, ahonnan ígéretet kaptunk, hogy kivizsgálják az ügyet, de mi is visszalátogattunk vásárlóként.

Koszos forgács, zsúfoltság

Az állatok akkor éppen nem a járdán voltak, igaz, éppen nyitásra sikerült odaérni.

Ami a helyiségen belüli állapotokat illeti: egy kisebb ketrecben öt tengerimalac éldegélt, kettő kifejezetten élénk volt, kettő nem mutatott érdeklődést a környezete iránt, az utolsó pedig csak gubbasztott a sarokban. Volt még két csincsilla, szintén egy kisebb ketrecben, azon belül is egy-egy lefektetett befőttesüvegben, melyek vélhetően a saját teret voltak hivatottak biztosítani számukra, és néhány egér, ki virgoncabb, ki bágyadtabb. Forgács ezúttal volt a jószágok alatt, igaz, erősen cserésnek tűnt. Néhány perc után az is nyilvánvalóvá vált, hogy a kereskedőnek voltaképpen fogalma sincs arról, hogy mit árul.

"Úgysem lesz gyerekük"

Mint mondta, tengerimalacot párban érdemes venni - bár szerinte egyedül is ugyanúgy elvan -, ajánlott is mindjárt egy hímet és egy nőstényt, akiknek állítólag úgysem lesz gyerekük, mivel az elmúlt nagyjából fél év alatt nem szökkent szárba a szerelmük. Ezt persze nem áll módunkban ellenőrizni, ám mindenképpen vitatkoznánk a kereskedő azon állításával, miszerint a tengerimalacot nem lehet ivartalanítani, hiszen a hímeknél minden további nélkül elvégezhető a műtét.

Érdemes panaszt tenni

Időközben a NÉBIH-vizsgálat is lezajlott. Az állatvédelmi osztályt vezető dr. Péter Katalin tájékoztatása szerint a hatóság munkatársai elsősorban dokumentációs hiányosságokat találtak, ezek pótlására harminc nap állt a tulajdonos rendelkezésére, a hatósági állatorvos külön felhívta a figyelmét a felelős állattartás szabályainak fokozott betartására.

Ugyanakkor, mint írta, a jelenlegi jogszabályok elsősorban a kutyatartással foglalkoznak, elég kevés tételes állatvédelmi előírás vonatkozik egyéb fajokra, így általában a rágcsálókra - bár az általános állatvédelmi előírások természetesen esetükben is érvényesek. Így a hatóság munkatársainak keze meg van kötve. Ami pedig a zsúfoltságot illeti, az üzletekben szerencsés esetben nem tartják huzamosabb ideig ezeket az állatokat, ezért nem köthetők ki ugyanolyan tartási feltételek, mint a végleges tartási helyen.

Itt kérhetsz segítséget

Az ember persze legszívesebben bezárva látná az efféle műintézményeket, amire azonban a fentiekből adódóan pillanatnyilag nem sok esély mutatkozik. Hogy a vizsgálatnak ennek ellenére volt eredménye, arról a következő látogatásunkkor mi is meggyőződhettünk: a boltban és a ketrecekben lényegesen nagyobb volt a tisztaság, és az állatok is egészségesnek tűntek - azért el-elnézünk majd arrafelé, hogy lássuk, kitart-e a tulajdonos lelkesedése.

Hasonló esetekben érdemes tehát panaszt tenni a megyei - fővárosi - Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságán, a 06-80/263-244 zöld számon és az ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu e-mail címen, a bejelentők anonimitását megőrizve minden ügyet kivizsgálnak.

Ne vásárolj, fogadj örökbe!

A helyzet egyszerre javul, és tűnik esetenként a korábbiaknál is kétségbeejtőbbnek. Egyre többen ismerik meg magát a fajt, de éppen emiatt több problémára is derül fény. A Magyar Tengerimalac-védő Egyesület szerint a megoldást azt jelentené, ha a nyugati országokhoz hasonlóan nálunk is szabályoznák a kisállat-kereskedések tevékenységét, vagyis azok csak tenyésztőtől származó, pedigrés állatokat forgalmazhatnának - ez egyébként az értéküket is növelné, ami nyilvánvalóan hozzájárulna az állattartási kultúra fejlődéséhez.

Ennek érdekében már keresik az együttműködési lehetőséget más kisállat-egyesületekkel. A változásig pedig az állatvédők szlogenjét ajánljuk a leendő gazdik figyelmébe: ne vásárolj, fogadj örökbe!

A tengerimalacok tízparancsolata

Minden kereskedésben útmutatót kellene adni az újonnan vásárolt állatkákhoz, ezért az egyesület elkészítette a tengerimalac-tízparancsolatot. Szívesen vennék, ha ezt minél többen elolvasnák, illetve elhelyeznék a kereskedések szóróanyagai között - ily módon hozzájárulva a malackák jóllétéhez, aminek feltételeit egyébként az állatvédelmi törvény is tartalmazza. A tízparancsolatot itt találod »

3 tipikus tévhit a tengerimalacról

Egyedül is jól érzi magát - a tengerimalacokban is fennmaradt a társas ösztön, ezért fontos, hogy saját fajtájukkal kontaktusban maradjanak. A következő felállások ajánlottak: azonos neműek fél-egy év korkülönbséggel, megfelelő összeszoktatással; egy felnőtt és egy kölyök hím; két nőstény; egy ivartalanított hím és egy vagy több nőstény. A társításra nagy hangsúlyt helyez az egyesület, ellentétben a szaporítókkal és kereskedésekkel.

Legalább egyszer hadd szüljön - erre semmi szükség, a hat hónaposnál fiatalabb nőstény eleve nem is alkalmas szaporításra, ha pedig egyéves koráig nem szült, tilos szaporítani. A nem megfelelő fajtájú társítás, a pihenési idők kihagyása a nőstények pusztulását, a belterjesség pedig a kicsik betegeskedését, illetve korai halálát okozza.

Elvan maradékon - fűevő állatról lévén szó, a széna alapvető a táplálkozásában az emésztés egyensúlyban tartása és a fogak koptatása miatt. Folyamatosan gondoskodni kell a C-vitamin pótlásáról, hiszen azt a tengerimalac szervezete nem tudja előállítani, így hiába adjuk nekik az állítólag vitaminokban dús zöldségeket. Tiltólistán vannak az olajos magvak, a cukortartalmú táplálékok, a tejtermékek, a hús, valamint a krumpli, ami egyenesen mérgező a tengerimalac számára. Létfontosságú, hogy a malacnak folyamatosan legyen vize. A táplálék 70%-a széna, 20%-a minőségi táp kiegészítésként és 10% zöldség, ami a nasit helyettesíti.

Sok más fontos tudnivaló a tartásról, etetésről itt olvasható.

További információ: www.tengerimalacok.hu, www.facebook.com/tengerimalacvedo.

Fotók: Magyar Tengerimalac-védő Egyesület.

Ezt is szeretjük