Mi történhet veled, ha levegőt veszel a temető mellett? Hátborzongató hiedelem

A temető mellett elsétálva sokan fojtják vissza lélegzetüket.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bármikor vihet temető felé az utad, ám azzal is tisztában vagy, mi történhet, ha óvatlanul sétálsz el előtte?

Egy hátborzongató hiedelem szerint a temetőkhöz érve nem szabad levegőt venni, különben szörnyű dolog történhet.

A hátborzongató hiedelem

A hiedelem szerte a világon, részint Észak-Amerikában és egyes európai országokban él, javarészt gyerekek körében, ám felnőttként sem árthat ismerni azt, biztos, ami biztos, és jól figyelni.

A hiedelem szerint a temetők mellett elhaladva azért nem szabad levegőt venni, nehogy az ember belélegezze a nemrég elhunytak lelkét.  A hiedelmet csak a temetőajtók előtt elhaladók kell, hogy szem előtt tartsák, a már bent tartózkodó látogatóknak nem kell ettől félniük, ami nem véletlen.

A hiedelem szerint ugyanis azok a lelkek, akiket utoljára temettek el a temetőben, túlvilági temetőőrökként őrzik a temetőt, feladatukból kifolyólag pedig a temetőajtóban állnak. Ez a franciák és a britek elmélete.

Mások szerint ezek az holtlélek-őrök 12 havonta váltják egymást. Az első temetőőr mindig az, aki az egyházközösségben először elhunyt. Ő vigyáz a temetőre, míg a következő temetésre sor nem kerül. Az ő lelküket lélegezheti tehát be, aki levegőt vesz a temetőkapu előtt elhaladva.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő

A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. január 15. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük