Ezért vetett véget az életének az egykori magyar miniszterelnök: előkerült a búcsúlevele
Gróf Teleki Pál halála annak idején az egész országot megrázta. Most bemutatták a politikus eddig ismeretlen búcsúleveleit.
Gróf Teleki Pál eddig ismeretlen búcsúleveleit mutatták be szerdán Budapesten, az egykori miniszterelnök halálának 78. évfordulóján a Fővárosi Levéltárban. A leveleket a politikus Incze Péter magántitkárának írta öngyilkossága előtt. A fővárosi önkormányzat támogatásával kerültek a levéltár tulajdonába Gróf Teleki Pál eddig ismeretlen búcsúlevelei az Incze család irataival együtt.
Incze Péter hosszú éveken keresztül az egykori miniszterelnök magántitkáraként dolgozott - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a szerdai, budapesti sajtótájékoztatón. Ablonczy Balázs történész kifejtette: eddig ismert volt az 1950-es évek végén előkerült, Horthy Miklós kormányzónak írt búcsúlevél, de Teleki feleségének szóló búcsúlevele a mai napig nincs meg.
Megutálta az embereket
A most bemutatott, a személyi titkárnak írt két levél közül az egyik sokkal személyesebb, szikár hangvételű dokumentum, melyben Teleki többek közt az írja, hogy megutálta az embereket, valamint azt kéri Inczétől, hogy mindenféle külsőség nélkül temessék el, és a sírkövére ne írják fel a nevét. A levél borítékján az Inczének sürgősen felirat olvasható - tette hozzá.
A másik, többször átdátumozott iratban egy általános rendelkezés olvasható a saját temetéséről és a könyveiről, ebben azt kéri Inczétől, hogy temetésére csak ő kísérje el. Gróf Teleki Pál 1879-ben született, és 1941-ben hunyt el.
Fotók: MTI/Mónus Márton.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sorra járja a temetőket a nő, és fotóz
Laura Signorelli különös küldetésbe kezdett: elhatározta, hogy megosztja a világgal az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején elhunyt emberek arcát.
Sorra járja a temetőket a nő, és fotóz: gyönyörű és érdekes arcokat mutat meg
Nézegess képeket!
ElolvasomEbben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- érdekesség