Jó hír a távmunkában dolgozóknak: ekkora összegű költségtérítést kaphatnak

Pénz járhat a távmunkában dolgozóknak olyan költségekre, mint a rezsi vagy az internet.

Távmunka költségtérítés
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Június elsejével törvényi szintre emelkednek a távmunkával kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések. Az állandósuló szabályozás a korábbinál szélesebb körben biztosít lehetőséget a távmunkára a versenyszférában.

A minimálbér nagyarányú megemelésével ötödével nő a számlaalapú elszámolás nélkül, átalánydíjként kifizethető költségtérítés összege is - közölte kedden a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-vel.

A járvány után is sokan dolgoznak távmunkában

A minisztérium közleménye emlékeztet: a távmunka elfogadottságát a járványhelyzet Magyarországon is jelentősen megerősítette. A lehetőség nagyban hozzájárult a gazdaság stabilitásának megőrzéséhez, a munkahelyek megtartásához a vírusválságban. 2020 májusában mintegy 750 ezren dolgoztak legalább alkalmanként otthonról. E mutató a tavalyelőtti rekordszinthez képest nagyjából a felére csökkent, de még így is többszöröse a korábbi értékeknek. A veszélyhelyzeti szabályozás érdemben mérsékelte az adminisztrációs terheket, rugalmasabbá tette az előírásokat. A bevált gyakorlat fenntartását a kormány javaslatára az Országgyűlés is indokoltnak találta.

távmunka2
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

A törvényi szabályozás értelmében a munkáltatónak és a munkavállalónak változatlanul munkaszerződésben kell megállapodniuk a távmunkavégzésben, amely fontos újdonságként lehet részbeni is. Az átalánydíj bevezetésével a munkaadónak a mindenkori minimálbér 10 százalékát nem szükséges tételesen, számla alapján elszámolnia. A távmunkában dolgozók így akár havi 20 ezer forintot kaphatnak a feladataik ellátásával kapcsolatos költségekre (rezsi, internet, biztosítás stb.) - ismertette a TIM.

Bárhonnan lehet dolgozni megfelelő feltételekkel

Az állandósuló rendelkezések továbbra is megkülönböztetik a számítástechnikai eszközzel és a nem számítástechnikai eszközzel végzett távmunkát. Előbbi esetén a munkáltató írásos tájékoztatást ad a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkakörülmények szabályairól. A munkavégzés helyét ezek figyelembe vételével, a módosuló munkavédelmi előírások betartása mellett szabadon megválaszthatja a munkavállaló.

távmunka3
Fotó: Os Tartarouchos / Getty Images Hungary

A nem számítástechnikai eszközzel végzett munka (ilyen lehet például a varrás vagy egyszerűbb összeszerelési feladat) esetén a nagyobb kockázatra tekintettel érvényben maradnak a szigorúbb munkavédelmi kritériumok. A felek írásban állapodnak meg a munkavégzés helyéről, amelyet a munkáltatónak előzetesen munkavédelmi szempontból megfelelőnek kell minősítenie, azt ezután a munkavállaló nem változtathatja meg.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A minisztérium közleménye kitér arra is, hogy a munkaalapú gazdaság kiépítésében elért eredményeknek köszönhetően többen dolgoznak Magyarországon, és kevesebb az álláskereső, mint a rendszerváltás óta bármikor. A kormány változatlan célja a teljes foglalkoztatás elérése és megvédése. A 2010-es 56 százalékhoz képest a foglalkoztatottak aránya tartósan 74 százalék fölött alakul. A ráta a fiatalok, kisgyereket nevelő szülők elhelyezkedésének támogatásán, a munkaerőpiaci mobilitás élénkítésén túl a nem tipikus foglalkoztatási formák, a részmunkaidő és a távmunka kiterjesztésével javítható tovább. A rugalmasabb átmeneti szabályozás törvénybe foglalása hathatósan segítheti az otthoni munkavégzés térnyerését.

Káros is lehet a jövő munkavégzési formája: ezek a hátrányai

Sok vállalat hosszú távon a hibrid munkavégzésben gondolkodik, ez viszont a munkavállalók számára nem feltétlenül előnyös.

Káros is lehet a jövő munkavégzési formája: ezek a hátrányai

Sok vállalat hosszú távon a hibrid munkavégzésben gondolkodik, ez viszont a munkavállalók számára nem feltétlenül előnyös.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük