Ezért épít Lázár János állatkertet Tarlós Istvánnak

Tarlós újabban Lázárral vitázik. A miniszter bárkinek beszól, nem csak az ellenzéknek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Tarlós István és Lázár János között kialakult vita jelzi, hogy már nem az ellenzékkel viaskodnak a kormánypárti politikusok, hanem egymással. Ez már nem az első eset, hogy párton belül alakul ki ellentét. A kormány második emberének számító Lázár nemcsak az ellenzékkel szeret vitatkozni. Az olajozottabb viták érdekében viszont ideje lenne Lázárnak is jelen lenni a közösségi médiában.

János, aki nem Mindenható

Lázár János kedden az új uniós költségvetési ciklusban nekünk jutó támogatásokról beszélt. A miniszter azt mondta, sikerült Brüsszellel megállapodni abban, hogy „a vidéki életformát, a vidéken élő emberek boldogulását és a fiatalok helyben maradását segítő gazdasági eszközök kiemelt figyelmet kapjanak.”

Tarlós István főpolgármester Lázár szavait úgy értelmezte, hogy az uniós fejlesztési pénzekből a vidék támogatása a budapesti fejlesztések rovására történik. Tarlós egyből bejelentkezett Facebook-profiljába, hogy védelmébe vegye a fővárost. Többek közt a következő szavakkal szólt be az őt támogató Fidesz egyik legerősebb emberének:

„Nem mondok le a budapesti nagyberuházásokról, sem a Margitsziget, sem az állatkert, sem a Lánchíd fejlesztéséről, amelyeket a hírek szerint Lázár János kancelláriaminiszter le akar állíttatni… Egyébként is, János a keresztneve, nem pedig Mindenható! Nyilván meg fognak születni bizonyos végleges döntések az uniós források, a fejlesztési pénzek vidék és főváros közti megosztásáról.”

Lázár ezt nem hagyta szó nélkül, a Miniszterelnökség államtitkárával, Csepreghy Nándorral a következőket közölte:

„A magyar kormány minden budapesti fejlesztést támogat, amelyet Brüsszel jóváhagy. Valószínű, hogy Brüsszel azért nem támogat bizonyos projekteket, mert nem ismeri Tarlós Istvánt. Továbbra is javaslom, hogy a főpolgármester úr többet küzdjön Brüsszelben Budapestért. Az állatkerti fejlesztések ügyét személyesen is fogom támogatni, már csak Tarlós István barátom miatt is”

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Tarlóst erre elkaphatta a pulykaméreg, mert ismét belépett a Facebookra, hogy onnan üzenjen: „Egy polgármester legfeljebb politikai értelemben „lobbizhatna” Brüsszelben, de az nem lobbitevékenység lenne, hanem a kormány mószerolása. Mindössze annak értelmetlen bizonygatása, hogy rossz listát készítettek. Külföldön mószerolni a saját kormányomat, az nem az én műfajom. Még ellenzéki kormánnyal se tenném.”

Izgatottan várjuk a folytatást. Sajnos Lázárnak nincs Facebook-profilja, és a Twitteren sincs fent, így ismét a Miniszterelnökség közleményeit érdemes figyelni.

Lázár, a "bajkeverő"

Lázár János gyakorta keveredik nyilvános vitába, de a legemlékezetesebb szócsatáit általában nem az ellenzék politikusaival vívja. Tavaly augusztusban egy sajtótájékoztatón Lázár azt mondta, "Csányi Sándor az ország első számú uzsorása". Csányi ezt megelőzően júliusban arról beszélt, úgy hallotta, Lázár tehetséges fiatalember, a trafikügyet is milyen szépen elintézte. Az ország egyik leggazdagabb embere ezt annak kapcsán mondta el, hogy Lázár korábban oligarchaként utalt rá, amiért üzletemberként jó viszonyt ápol Orbán Viktorral.

Bár erről kevés tudható biztosan, több elemzés is arról szól, hogy különböző érdekkörök vetélkednek egymással a kormánypárton belül. Erre azért lehet esély, mert az ellenzék a legújabb közvélemény-kutatások szerint messze népszerűbb a többi pártnál, és ez már évek óta változatlan. Ráadásul ötödik éve rendelkezik a párt parlamenti frakciója kétharmados többséggel.

Fotó: facebook.com/tarlos.istvan

Ezt is szeretjük