Brutális bércsökkenés jön: 100 ezren kerülhetnek veszélybe
A kormány rengeteg támogatást vesz el egyes intézményektől. Komoly következményei lehetnek.
Míg a kormány egyik legfőbb büszkeségének, a pedagógus-életpályamodellnek hála az állami iskolák tanítói, tanárjai egyre több pénzt vihetnek haza, a civil fenntartású intézmények munkatársainak jövőre alighanem csökken a bére. Ha ez megvalósul, komoly bajba kerülhetnek ezek az intézmények, amelyeknek a helyzete már most sem fényes.
Akár százezer gyerek is tanulhat ilyen suliban. A kormány egyelőre hallgat arról, miért maradnak ki a béremelésekből az ilyen iskolák dolgozói.
A bérek negyede elúszhat
Az abcug.hu hívta fel a figyelmet a költségvetésben arra a pontra, mely szerint a kormány az eddiginél jóval kevesebb pénzt tervezett be 2015-re a civil fenntartású intézmények dolgozóinak bérére.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy az ilyen iskolában dolgozó pedagógusok fizetése jelentősen, akár negyedével is csökkenne. A csökkenés még drasztikusabb a magánintézmények esetében. A cégek vagy magánszemélyes által fenntartott iskolákban jövőre csak a dolgozók bérének harmadára adna pénzt a kormány.
Ahogy a lap írja, a kormány iskolatípusonként határozza meg, hogy a mennyi pénz jár a tanárok bérére. Az általános iskolai tanárok átlagbérére jövőre közel 4,3 millió forint jut az iskola számított létszámára vetítve. Ez az összeg 1 millió forinttal kevesebb civil fenntartású általános iskolák esetében, de ugyanez igaz a szakközép- és szakiskolákra, gimnáziumokra és gyógypedagógiai intézményekre is.
Százezer gyerek sorsa a tét
Az alapítványi iskolák nemcsak a budai elitgimnáziumokat fedik le, amik borsos tandíjért cserébe nyújtanak képzést. A civil fenntartású iskolák között nem egy olyan van, amelyben olyan halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket próbálnak meg felkészíteni az életre, akikről a hagyományos intézmények már lemondtak. Hasonló iskolákba akár százezer gyerek is járhat ma Magyarországon.
Az alapítványi iskolák alkalmazotti bérét és közterheit fizeti az állam, hiszen mégiscsak állami feladatot látnak el ezek az intézmények azzal, hogy speciális oktatásra szoruló gyerekeket tanítanak, nevelnek.
Korábban a második Orbán-kormány új köznevelési törvénye megszüntette a gyerekek után járó normatív támogatások rendszerét. Ez azt jelenti, hogy már csak a dolgozók után kapnak támogatást ezen intézmények.
Fontos szakemberektől kell megválni
Hogy miért baj ez? Ahogy a nol.hu tavalyi, a Zöld Kakas Líceum helyzetéről szóló írásából kiderül, ezen iskolákban nemcsak pedagógusok dolgoznak, hanem mentorok, gyógypedagógiai asszisztensek, gyógypedagógusok is. Az ő bérükre azonban eddig sem járt pénz, ezután pedig még kevesebből kell majd kigazdálkodni a béreket, vagy kénytelenek lesznek megszabadulni az iskolák ezektől a szakemberektől.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nemcsak a civil fenntartású intézmények által alkalmazott pedagógusoknak nem jár az életpályamodell. Korábbi cikkünkből kiderül, hogy a gyógypedagógiai asszisztensek bére sem emelkedik, sőt, egyesek fizetése már létminimum alá eshet. Megkerestük a Kormányszóvivői Irodát és az illetékes Emberi Erőforrások Minisztériumát. Arra voltunk kíváncsiak, miért maradnak ki ezen intézmények dolgozói a pedagógus-béremelésből, illetve hogy a kormány kompenzálja-e őket valahogyan. Kérdéseinkre a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.
- kormány
- fizetés
- tanár
- emberi erőforrások minisztériuma
- pedagógus
- költségvetés
- gyógypedagógia
- pénz és munka
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- románia
- ausztria
Te keresel annyit, mint egy szlovák minimálbéres? Most megtudhatod
- pályázat
- fizetés