Óriási a baj, eddig nem foglalkoztak vele: sztrájk lehet az egészségügyben
A bérek emelésére van szükség.
Az MSZP szerint azonnali fizetésemelésre van szükség az egészségügyben, különben hamarosan sztrájk várható.
Ezt megelőzendő, az ellenzéki párt a költségvetés módosítását kezdeményezi, hogy 475 milliárd forintos plusz forráshoz jusson a terület.
Borzalmas állapotok uralkodnak
Az egészségügy helyzete továbbra is rendkívül elkeserítő, a bérek jelentős emelésére lenne szükség, hogy a dolgozók munkáját méltóképpen elismerjék. Mint arról korábban is beszámoltunk, az utóbbi időben tömeges felmondásokra került sor. Ráadásul rengeteg kórház épülete lepusztult, így igencsak rájuk férne már a felújítás, hogy a betegek is megfelelő körülmények között gyógyulhassanak.
50%-os béremelésre van szükség
Tóbiás József hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, összeomlás szélére került az egészségügy, a Fidesz-kormány tétlenül nézi a kórházak szenvedését az elmúlt évek forráskivonása után. Közölte: átlagosan 50%-os azonnali béremelésre van szükség az egészségügyben. Egy rezidens kapjon nettó 200 ezer forintot, emellett dologi kiadásokra, a kórházak adósságainak rendezésére csoportosítsanak át 150 milliárd forintot - indítványozta.
Tóbiás József úgy látja, hogy amennyiben továbbra sincs változás, és nem kerül sor azonnali fizetésemelésre, elkerülhetetlenné válik a sztrájk.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- béremelés
- pedagógus
Szeptembertől egyesek béremelésre számíthatnak! Kik járnak jól?
- pénz
- támogatás
Mostantól él a szabály: elvehetik a családi pótlékot
- budapest
- egészségügy