Bárki rákereshet a felmenői nevére a szovjet táborok adatbázisában: magyar foglyok adatait tartalmazza
A magyar foglyokra nemcsak név, hanem akár a fogságba esési hely alapján is rá lehet keresni.

Kevesen tudják, pedig már évek óta mindenki számára hozzáférhető, kutatható a Szovjetunió idején hadifogságba esett vagy elhurcolt magyarországi emberek adatbázisa az interneten.
Szovjet táborok magyar foglyainak az adatbázisa
A Magyar Nemzeti Levéltár ezt írta az adatbázisról: 2019-ben került az Orosz Állami Hadilevéltárban (RGVA) őrzött, a II. világháború alatt és után a Munkás-paraszt Vörös Hadsereg által foglyul ejtett, vagy civilként deportált, internált, illetve letartóztatott, és ezt követően a Szovjetunióban hadifogolyként nyilvántartott magyar nemzetiségű személyek (katonák és civilek) úgynevezett nyilvántartó kartonjainak a digitális másolata a Magyar Nemzeti Levéltár őrizetébe.
Itt nyaraltak a szovjet vezetők a kommunizmusban - katt ide a továbbiakért!

Az év decemberéig közel 682 ezer adatot dolgoztak fel, készítettek külön cirill betűs adatbázist is, ami az egyes személyekhez köthető legfontosabb információkat tartalmazza, a hadifogolyként nyilvántartott személy vezeték- és keresztnevét, születési adatait, a fogságba esésének helyét és idejét, nemzetiségét, a tábor elhagyásának okát és idejét, illetve amennyiben az illető személy elhunyt a hadifogolytáborban, abban az esetben az elhalálozásának időpontját és annak okát is.
II. világháborús adatbázis is készült a magyar katonákról - katt ide a továbbiakért!

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Azonban csak olyan esetekben lehet rákeresni az illetőre, ha szovjet munka- vagy gyűjtőtáborban regisztrálva lett, a fogva tartás helyszíne általában a Szovjetunió területén működő GUPVI- vagy Gulag-táborok/altáborok egyike volt.
Az adatbázis keresője– személy- és településnevek esetében – nemcsak az elsődlegesen kiemelt névalakokban keres, hanem vizsgálja az algoritmus vagy a szakemberek által lehetségesnek vélt további névváltozatokat is.
Tudod, hogy minek a rövidítése a Gulag? 8 kérdés a Szovjetunió táborairól
Kvíz a történelem egy sötét fejezetéről: ismered a Gulag tragikus részleteit? Teszteld magad!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!

- történelem
- grúzia