Még többen kaphatják a milliós támogatásokat: kiterjesztik a szocpolt

A kormány kiterjeszti a lakásépítési támogatást, így jóval többen juthatnak hozzá.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter keddi bejelentése szerint kiterjesztik a szocpol nyújtotta támogatásokat, így azokat már használt lakásokra is lehet majd igényelni.

Az úgynevezett félszocpol összege 700 ezer és 1,17 millió forint között lesz, de egyelőre még kevés részlet ismert.

Bővülhet az igénylők köre

2015. július 1-től 700 ezertől 1,17 millió forintig lesz igénybe vehető a támogatás, nemcsak új lakás vásárlására, építésére, hanem használt lakás vásárlására, meglévő lakás bővítésére is - idézi a tárcavezetőt az MTI.

Ezzel jelentősen kibővül az az eddigi meglehetősen szűk kör, amelynek tagjai ebben a támogatási formában részesülhetnek. Eddig ugyanis csak új lakás vásárlásakor lehetett a szocpolt igényelni, ami a gyerekek számával és a lakás méretével megegyezően nőhetett akár 2,5 millió forintig. Ezek mellett még a lakás energiahatékonysági besorolása is számított valamelyest.

A feltételek közé tartozik jelenleg az igénylő legalább féléves munkaviszonya, illetve az is, hogy a lakás négyzetméterenkénti ára legalább 300 ezer forint legyen. Főként amiatt lehetett szűk az igénylők köre, mert a drágább új építésű lakásokra lehetett csak igénybe venni a támogatást.

Nem is véletlen, hogy az utóbbi években finoman szólva nem volt komoly sikere a szocpolnak. Tavaly például mindössze alig több mint félezer család részesülhetett a támogatásból. A mostani lépéssel a kormány minden bizonnyal joggal várja majd, hogy ennél többen igénylik a lakásépítési támogatást.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ennyit adhat a kormány a jövőben

A 700 ezer és 1,7 millió forint közti keret valószínűleg az egy gyermekkel rendelkező családok számára áll majd rendelkezésre. Legalábbis ezt feltételezi a portfolio.hu, mely a tárca tavalyi tervezetéből indul ki. A kormány ugyanis 2013 tavaszán komolyan fontolgatta, hogy kiterjeszti a támogatást a használt ingatlanok vásárlására is, ám akkor valamiért elhalasztották a döntést.

A tavalyi tervek alapján összeállított táblázat alapján a négygyermekes, 110 négyzetméternél nagyobb lakást vásárlók akár 5,8 millió forinthoz is juthatnának.

Ezt is szeretjük