Havi 70 ezer forintot kaphatsz: egyre többen igénylik a támogatást

A kormány büszke az új támogatás sikerére. Kiknek jár pontosan a havi juttatás?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Óriási sikernek tartja a kormány a diplomás gyedet. Az államtitkár szerint már kétszázan igényelték a havi 70 ezer forinttal járó támogatási formát. Ki jogosult rá, és hogyan veheted igénybe?

Gyermekvállalás a főiskolán

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyekért felelős államtitkársága közlése szerint eddig csaknem kétszázan vették igénybe az úgynevezett diplomás gyedet. Novák Katalin emlékeztetett, hogy a kormány a felsőfokú képzésben részt vevő fiatalok gyermekvállalási kedvének ösztönzésére vezette be a támogatást.

A diplomás gyed 2014 január 1-jétől él, és az a hallgató vagy frissen diplomázott szülő jogosult a folyósítására, aki a szülést megelőző két éven belül felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, és a nappali tagozatos hallgatói jogviszony fennállása alatt vállal gyereket, akit saját háztartásában nevel.

A hallgatói jogviszony megszűnését követő egy éven belül gyermeket vállaló egykori hallgatónak is jár a juttatás.

A juttatás összege megegyezik az aktuális bérminimum 70%-ával, ami nagyjából havi 70 ezer forintot jelent.

Ma már jóval egyszerűbb a támogatáshoz jutni

A hallgatói jogviszony megszűnése után továbbra is lehetősége lesz a szülőnek gyest igénybe venni. Korábban a hallgatók vagy a pályakezdő diplomások csak fél évet számíthattak be tanulmányaikból a gyedhez szükséges egy év jogosultsági időbe.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ma már viszont nem kell a fél év munkaviszony is, ami eddig sok hallgatót és pályakezdő diplomást kizárt a jogosultak köréből - emlékeztetett Novák.
Az államtitkár szerint a kormány a diplomás gyeddel azt akarja kifejezni, hogy Magyarország megbecsüli és minden élethelyzetben támogatni kívánja a nőket és az édesanyákat.

A diplomás gyed érinti egyrészt a felsőfokú alapképzésben, szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben tanulókat; ők a minimálbér alapján kapnak majd gyedet. Azok pedig, akik mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy doktori képzésben végeznek, a garantált bérminimum alapján kapják meg a juttatást. Ez azt jelenti, hogy ők 114 ezer forint 70%-ára számíthatnak.

Ebből a cikkünkből megtudhatod, hogyan kell igényelni a diplomás gyedet.

Ezt is szeretjük