340 millió forintot nyert a lottón, majd két hónap múlva újra játszott - Nem hinnéd el mi történt
2023 igazán szerencsésen indult ennek a floridai asszonynak!
Lottón nyerni 340 millió forintot enyhén szólva szerencsés fordulatnak számít. Egy ilyen szintű nyeremény csak egyszer adatik meg az ember életében. Vagy mégsem?
A floridai nő még tavaly novemberben betért egy helyi vegyesboltba, és közel egymillió dollárt nyert. Nyereménye átvételekor csupán annyit mondott, "visszatérek".
A nő úgy döntött, játszik még egyet
Bár valószínűleg ezt ő sem gondolta komolyan, végül mégis igaza lett. Két hónap múlva az orlandói Altovise Morris épp a nyereményéből kinézett házat foglalta le, mikor hazafele betért ugyanabba a lottózóba, ahol ugyanazzal az 50 dolláros lottójátékkal játszott egyet.
Ekkor vásárolta meg élete második nyertes lottószelvényét. Morris így kétszer 820 ezer dollárt, vagyis összesen 1,64 millió dollárt vihetett haza, ami mai árfolyamon mintegy 566 millió forint.
A nő egyébként a floridai 500X The Cash lottójátékkal játszott. A főnyeremény 25 millió dollár, viszont meglepően nagy eséllyel lehet rajta egymilliót nyerni – ennek esélye 1000-ből 1.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem kétséges, hogy Morrist a tenyerén hordozza fortuna, annak esélye ugyanis, hogy valaki kétszer vigye el a nyereményt mindössze 71,6 milliárdból 1.
Milliárdos lett a lottózás miatt, de nem mondta el a családjának
Egy férfi még múlt év novemberében több mint 8 milliárd forint értékben nyert a lottón, mégis sikerült a nyereményét eltitkolnia a családja elől.
Milliárdos lett a lottózás miatt, de nem mondta el a családjának: így tudta eltitkolni előlük
Nyert a lottón, mégis eltitkolta a családja elől a nyereményét, pedig milliárdos lett.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)