Meglepő! Önkritikát gyakorolt egy jobboldali politikus

Surján László kicsinyes eszközhöz folyamodott Vadai Ágnessel szemben, de belátta hibáját.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kereszténydemokrata Surján László hétfő délelőtt egy meglehetősen előnytelen képpel illusztrálta, hogy a Demokratikus Koalíció alelnöke Vadai Ágnes lett.

A múlt héten szombaton a Demokratikus Koalíció újraválasztotta Gyurcsány Ferencet a párt elnökének, Vadai Ágnest pedig alelnöknek.

Nem tudott szó nélkül elmenni mellette

A történteket a KDNP-s Surján László a következőképpen kommentálta Facebook-oldalán:

Erősített a DK. Nemcsak Gyurcsány Ferencet erősítette meg elnöki posztján, hanem megnövelte az alelnöki kar súlyát is. – a szöveget pedig egy rendkívül előnytelen képpel illusztrálta, amit azóta már törölt az üzenő faláról.

Vadai sem okozott csalódást

Természetesen a frissen megválasztott alelnök nem ment el szó nélkül az eset mellett, és kirakta magáról a fenti képet, mintegy válaszként a keresztény politikus szavaira:

Magatokat minősítitek azzal, ha bárkit a külseje alapján ítéltek meg. Ja, és azért osztom meg a szöveget, hogy lássa mindenki: náluk, a nagy kereszténydemokratáknál, úgy látszik, ez az értékrend.

"Szakadár szocialisták"

Végül Surján László kereszténydemokrata képviselő belátta kicsinyes megnyilvánulását, és a következőket posztolta, mintegy bocsánatkérés-képpen, szintén a közösségi oldalára:

Szombaton, amikor Gyurcsány Ferencet ismét elnökévé választotta a szakadár szocialisták DK elnevezésű csoportja, csak annyi történt, hogy az eddigi négy mellé egy ötödik alelnököt is választottak. Eredetileg csak annyit akartam erről írni, hogy az elnök újraválasztása semmiféle izgalmat nem vált ki a hazai politikai életben. Végül Vadai bekerülését említettem meg, s tapasztalva, hogy a képek hozzák a nézettséget, kitettem róla egy fotót. Megvallom, nem a legelőnyösebb képet kerestem. Siettem, mert színházba készültem, s amikor egy kellően visszataszító képre bukkantam, azzal illusztráltam az egyébként semleges szövegű bejegyzést.

Íme, az ország legnépszerűbb politikusnője 2013-ban és kőkemény mondatai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A politikus meglepődött a bejegyzéséhez érkezett felháborodott kommenteken és azon, hogy jobboldaliak is hasonlóképpen fejezték ki nemtetszésüket.

Estére azután kiderült, hogy a kép a jobboldaliakból a legrosszabbakat hozza ki. Megértem, mert sok olyan pofont kapunk, amitől fölforr még a legbéketűrőbb ember vére is... Azt mondtam magamban: kár volt. Hibáztam. Olyan eszközt alkalmaztam, ami nem segíti a politikai kultúra növekedését, hanem épp rongálja azt... Ez pedig nem vezet sehová. Nem gyalázkodásban kell legyőzni a többieket, mert abban ők a jobbak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A baloldali politikusnőnek ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy egy életre elítélje Surján Lászlót. Miután nem ez az első eset, hogy a jobboldali politikusok tiszteletlenül bánnak nőnemű kollégáikkal, az a kérdés, hogy mennyi hasonló eset fog még megtörténni.

Ezt is szeretjük