Ez vár arra, aki a sürgősségin köt ki: miért nem látnak el azonnal, és mivel felesleges odamenni?
A sürgősségi ügyelettel kapcsolatban fontos tudnivalókat közöltek a szakértők.
Ha feltesszük a kérdést, mi a legrosszabb, legnehezebb egy váratlanul bekövetkezett sérülésben, nagyon sokféle választ kapunk: fájdalom, félelem, bizonytalanság a segítségkérésben, a tehetetlenség vagy éppen a tervezett programok lemondása. Tény, hogy az emberre sokkolóan hat, ha őt magát vagy közvetlen közelében családtagot, munkatársat hirtelen baleset éri. Ha nagyobb a sérülés, az első gondolat a mentő kihívása, azonban sokszor ennek szükségessége vagy nem egyértelmű, vagy csak néhány óra elteltével derül ki, hogy komolyabb a sérülés, és mégis szükség van orvosi segítségre.
A sérülésektől való félelemhez az is hozzájárul, hogy egy olyan szokatlan, számunkra ismeretlen helyzetbe csöppenünk, amelyre ott, azonnal kell megoldást találni. Kihez forduljunk, hova menjünk? Ha végre megtaláljuk a sürgősségit, mi vár ott ránk? Exponenciálisan nő a félelmünk, ha lakóhelyünktől eltérő helyen vagyunk, ahol még azt sem tudjuk, hol az orvosi rendelő. Nem meglepő, hogy a nyaralásra vagy hétvégi pihenésre utazók 82%-a legjobban a balesetektől és sérülésektől fél.
Lehet-e felkészülni a váratlan egészségügyi helyzetekre?
Természetesen a válasz igen, mégpedig nagyon egyszerűen, összegyűjtjük azokat az általános információkat, amire vészhelyzetben szükségünk lehet. Ez nyilván azzal kezdődik, hogy ismerem a mentők hívószámát, tudom, hogy lakóhelyemen hol van a körzeti orvosi rendelő. A nemrégiben indult surgossegi.info oldalon pillanatok alatt kideríthetem, hogy adott sérüléssel melyik intézménybe kell menni.
Nem árt akkor sem néhány dologra felkészülni, ha már eljutottunk a sürgősségire. Nyilván nagyon sok történetet hallunk ismerősöktől, amelyek lehetnek pozitívak és negatívak, azonban mindegyike tartalmaz egyfajta szubjektivitást. Nem mindegy, hogy a beteg milyen elvárásokkal érkezik meg a sürgősségire, lelkileg hogy viseli az ott zajló vizsgálatokat, milyen reakciót vált ki belőle a fájdalom és a bizonytalanság. Valaki türelmesen és optimistán fogadja az egészségügyi intézményben zajló eseményeket, míg mások a leggyorsabb és minden szempontból színvonalas orvosi beavatkozást is negatív élményként élnek meg. Ezért is érdemes olyan forrásból is tájékozódni, amely objektíven, tényszerűen ismerteti a sürgősségin zajló protokollelvásárokat.
Ilyen információforrás lehet a surgossegi.info podcastsorozata, amely hitelességét az adja, hogy szakemberek mondják el a hivatalos eljárás menetrendjét és javaslataikat. A podcastbeszélgetések során kapott információk azért is hatékonyak, mert ha ezek figyelemebe vételével keressük fel a sürgősségi ügyeletet, javíthatjuk az egészségügyi rendszer működését, hatékonyságát is.
Mit érdemes tudni, hogy tudunk felkészülni?
Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány olyan kérdést és választ, amely a legszükségesebb információkat tartalmazza, ha ügyeletre kell mennünk.
A traumatológián jellemzően nem végzünk 10 perc alatt, illetve nagy az izgalom is, hogy mi fog velünk történni.
Sokan kétségbeesnek, hogy miért nem látják el őket órákkal az érkezésük után sem. Általában arra gondolnak, hogy az orvosok elfeledkeztek róluk, de ez nincs így! Az ellátást ugyanis egy nemzetközi osztályozás alapján rangsorolják, mely szerint kritikus helyzetben azonnal, életveszélyes állapotú betegnél 15 percen belül, sürgős esetben 30 percen belül, sürgető esetben 60 percen belül, halasztható esetben 120 percen belül kell megkezdeni. Ennek ismeretében nyugodtak lehetünk, ha megváratnak minket, mert az azt jelenti, nincs nagy baj.
Hogyan tehetjük stresszmentesebbé az ott eltöltött időt?
A hosszú várakozásra viszont készülni kell, gyerekeknek kedvenc otthoni játékkal vagy könyvvel, akár társasjátékkal, de a felnőtteknek is érdemes magukkal vinni valamit, ami leköti őket. Így gyorsabban repül az idő, és enyhíthetjük a ránk nehezedő stresszt is, nem görcsbe állt gyomorral kell végigvárnunk - egyes esetekben akár néhány órát -, míg sorra kerülünk.
Mit tehetünk, hogy gördülékenyebben jussunk ellátáshoz?
Gondoljuk át, hogy milyen iratokat, dokumentumokat vigyünk magunkkal, ebben is segít a surgossegi.info weboldal. Ha kisgyerek van a családban, akár előre olvashatunk olyan meséket, amiben a főszereplő orvoshoz megy, hogy megismerjük kicsit ezt a félelmet keltő helyzetet, így pedig már nem is lesz olyan ijesztő. Ha netán tényleg ügyeletre kell menni, beszélhetünk útközben arról, mi fog történni, hogy csökkentsük az izgalmakat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az ügyeleten általában sokan várakoznak, hogyan javíthatunk ezen, hogy ne terheljük feleslegesen az egészségügyi ellátást?
Sokan nem tudják, hogy kisebb fokú égési sérülésekkel fordulhatunk a gyógyszertárhoz is, ott ugyanis nem bolti eladók, hanem képzett egészségügyi szakemberek szolgálnak ki bennünket, így nemcsak gyógyszerekkel kapcsolatos tájékoztatást kérhetünk, de meg is tudnak tanítani a seb ellátására, kötözésére.
Rengetegen rohannak például 72 órás esemény utáni fogamzásgátló tablettáért a nőgyógyászati ügyeletre, pedig megvárhatnák a másnap reggelt, a tabletta ugyanolyan hatásfokkal segítene.
Ha ezeket a feleslegesen befáradó betegeket ki tudnánk szűrni, sokat segíthetnénk az orvosok munkáját, és mi magunk jobb egészségügyi ellátást kaphatnánk, ha tényleg a sürgősségi osztályra tartozó problémánk van.
Amennyiben szeretnénk többet megtudni a témáról a surgossegi.info YouTube-csatornájára, illetve a https://surgossegi.info/ weboldal Podcast menüpontjába heti rendszerességgel kerülnek fel a szakértőkkel készített kisfilmek, a teljes beszélgetések pedig a surgossegi.info Spotifiy-csatornáján hallgathatók meg.
Így alakítanák át az egészségügyet: vége lehet a szabad orvosválasztásnak, szigorodhatnak a látogatási szabályok
Az egészségügyi ellátórendszer átalakítását célzó javaslatcsomag október közepén kerülhet a kormány elé.
Így alakítanák át az egészségügyet: vége lehet a szabad orvosválasztásnak, szigorodhatnak a látogatási szabályok
Az egészségügyi ellátórendszer átalakítását célzó javaslatcsomag október közepén kerülhet a kormány elé.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- egészségügy
- drágulás