SP vagy Fluor a jobb pasi? Megszavaztátok!
Mini közvélemény-kutatásunkban a legnépszerűbb hazai és külföldi előadók közül választhattátok ki, szerintetek ki a legdögösebb.
Legyünk őszinték, aki manapság a szórakoztatóiparban akar érvényesülni, annak amellett, hogy tehetséges, nem árt a külsejére is odafigyelnie.
Kíváncsiak voltunk, ti melyik énekest tartjátok a legdögösebbnek, úgyhogy megszavaztattunk benneteket a Feminán. Íme, az eredmények!
Itthon SP a legmenőbb
Mini közvélemény-kutatásunkban Fluor, SP, AFC Tomi, Bruno Mars és Justin Bieber közül választhattátok ki a szerintetek leghelyesebb pasit.
Összesítésben egyértelműen Bruno Mars vitte el a pálmát, a szavazók 62%-a gondolta úgy, hogy a Honoluluról származó énekes a mezőny legdögösebb pasija.
Az egzotikus külsejű Bruno egyébként zenészcsaládba született, és már gyerekkorában eldöntötte, hogy csak a muzsikának fog élni.
Bruno alaposan lehagyta a verseny másik külföldi indulóját, Justin Biebert, akit a szavazók mindössze 9%-a gondolt a legdögösebb pasinak.
Justin összesítésben így a harmadik helyen végzett, csak Fluort és AFC Tomit előzte meg, akire alig 5%-otok voksolt.
A hazai zenészek közül magasan SP nyerte a versenyt, összesen 16%-otok adta voksát a Maradnék című sláger előadójára, aki így maga mögé utasította egykori lakótársát, a Mizu óta mindenki által ismert Fluor Tomit - utóbbi mindössze a szavazatok 6%-át szerezte meg, és ezzel összesítésben a negyedik helyen végzett Justin Bieber mögött és AFC Tomi előtt.
Szerinted melyik hazai és melyik külföldi előadó a legdögösebb?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő! További részletek: feminaklub.hu/ Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban. Időpont: 2024. október 24. 18 óra Helyszín: MOM Kulturális Központ PromócióTényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
OLVASD EL EZT IS!
- lady gaga
- smink nélkül
Alig lehet felismerni: így néz ki Lady Gaga smink nélkül
- vanessa hudgens
- friss!
Nem bírnak meglenni egymás nélkül! Komolyra fordul az álompár kapcsolata?
- justin bieber
- friss!