Egy gyakori szokás étkezés előtt, ami károsabb, mint hinnéd: apróság, de veszélyes

Így érvényesül a leginkább a sózás káros hatása.

Sózás hatása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Évekkel rövidítheti le az ember életét, ha rendszeresen megsózza az étkezésnél az elkészült ételt - ezt állapította meg egy félmillió középkorú brit részvételével készült tanulmány. Az asztalra került ételek rendszeres sózása a férfiak esetében több mint két évvel, a nőknél másfél évvel rövidítette le a várható élettartamot.

A tanulmányban csak a kész étel sózását vizsgálták, azt nem, hogy a főzés közben mennyi fűszer került az ételbe - írta a The Guardian. A tanulmány nem zárta ki véglegesen az egyéb tényezőket, köztük azt, hogy a sófogyasztás általában a kevésbé egészséges életmódra jellemző, de a szerzők szerint eredményeik igazolják, hogy érdemes elgondolkodni a sózás visszafogásán.

A kutatást vezető Lu Qi, a New Orleans-i Tulane Egyetem Közegészségügyi és Trópusi Orvostudományi Karának professzora kiemelte, hogy kutatásuk az első, amely az ételek sózása és a korai halálozás közötti kapcsolatot vizsgálta. Hangsúlyozta: véleményük szerint már az is jelentős egészségügyi előnyökkel járhat, különösen társadalmi méretekben, ha az emberek legalább csekély mértékben csökkentik a nátriumbevitelt, például azzal, hogy az asztalra került ételt már nem, vagy csak nagyon kicsit sózzák meg.

A kutatáshoz több mint 500 ezer brit résztvevő egészségi állapotát követték átlagosan kilenc éven át. A 2006 és 2010 között a UK Biobank vizsgálathoz csatlakozott résztvevőktől a kutatás kezdetén azt kérdezték, hogy sózzák-e az ételeiket, és ha igen, azt milyen gyakran teszik. A világ nyugati részén élő népesség nátriumbevitele körülbelül 70 százalékban a feldolgozott és elkészített élelmiszerekből származik, 8-20 százaléka pedig az étkezéskor hozzáadott sóból. A plusz sózás jól jelzi, hogy mennyire kedveli valaki a sós ételeket, ezért a kutatócsoport ezt állította az elemzése középpontjába.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Azokhoz képest, akik sohasem, vagy csak ritkán sózták meg az ételüket, 28 százalékkal nagyobb volt az idő előtti halálozás kockázata azoknál, akik mindig megsózták az ételt. Az ötvenévesen az ételüket étkezéskor mindig megsózó férfiak és nők várható élettartama 2,3 évvel, illetve 1,5 évvel volt rövidebb. Annika Rosengren professzor, a Göteborgi Egyetem vezető kutatója - aki nem vett részt a kutatásban - azonban hangsúlyozta, hogy a sót nem lehet teljesen elhagyni az étrendből.

A normál sómennyiséget fogyasztó egészséges embereknek nem kell túlságosan aggódniuk a sóbevitelük miatt. A szívbetegeknek azonban valószínűleg csökkenteniük kell a sófogyasztásukat, például azzal, hogy a kész ételt már ne sózzák meg - tette hozzá.

Fotók: Getty Images

Egyetlen dolog, ami ötödével csökkentheti az idő előtti halálozás kockázatát

Az izmok erősítése csökkenti a halálozás kockázatát egy átfogó tanulmány szerint.

Egyetlen dolog, ami ötödével csökkentheti az idő előtti halálozás kockázatát: tedd szokásoddá!

Az izmok erősítése csökkenti a halálozás kockázatát egy átfogó tanulmány szerint.

Elolvasom
Ezt is szeretjük