2018 legjobb fotói a Sony szerint: bámulatos képeket mutatnak
11. alkalommal díjazták a legszebb fotókat a 2018-as Sony Photography Awards keretében.
A Sony World Photography Awards a világ legrangosabb fotópályázata, mely idén ünnepelte 11. évfordulóját. A jeles alkalomból a verseny új kategóriákkal, a nyertesek pedig több nyereménnyel és fejlődési lehetőséggel gazdagodtak, mint korábban bármikor.
A megmérettetés évről évre alkalmat ad az elmúlt év legjobb fotóművészeinek, hogy munkásságukat szélesebb közönség előtt is bemutathassák. A szervezők legfontosabb célja az inspirálás, hogy a versenyzők a díj elnyerése után is tovább folytassák, amit elkezdtek, magyarán megvalósítsák terveiket. Mivel a világ folyamatosan változik, 2018-ban négy helyett hat versenyszámban indulhattak a résztvevők.
Bámulatos képek születtek
A Sony World Photography Awards négy versenye: Professzionális - tíz kategória öt-tíz fényképes portfólióját értékelik -, Nyílt - tíz kategória legjobb önálló fotói -, Ifjúsági - 12-19 éves, fiatal fotósok látásmódja egy adott témáról egyetlen fotón -, Diák Fókusz - jelenleg fotózni tanuló fiatalok megmérettetése. A Sony nem fukarkodott a nyereményekkel, a győztesek markát ugyanis - kategóriától függően - egyebek mellett több ezer dollárnyi pénzjutalom ütötte személyes projektjeik beindításához/folytatásához, valamint digitális fényképezőgépeket, illetve esélyt is kaptak, hogy munkáikat bemutassák a Sony World Photography Awards kiállításon Londonban, mely az esemény végeztével bejárja majd a világot. Nézd meg képeken a lélegzetelállító fotókat!

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
OLVASD EL EZT IS!