Fontos hiányszakmát tanítanának meg lányoknak: kimondottan őket célozza meg a program
Újra lehet jelentkezni az ingyenes programba.
Három évvel ezelőtt tartotta meg legelső foglalkozását a Technológiai Oktatásért Alapítvány Skool projektje. A programban azóta közel 1360 lánynak mutatták meg játékos formában, sikerélmény-alapú oktatáson, elismert IT vállalatok bemutatásán keresztül a technológia izgalmas világát, illetve azt, hogy milyen lehetőségeik vannak a lányoknak is ezen a területen. A kezdetek óta szervezett 130 programban összesen 430 önkéntes és több mint 30 együttműködő partner vett részt.
A Skool által a tavalyi évben, a programban részt vett lányok között készített felmérés szerint a Skool hatására a lányok közelebb kerültek az informatika világához, jobban elhiszik magukról, hogy ezen a területen ők is lehetnek sikeresek, és az informatikával kapcsolatos szakmák bekerültek a továbbtanulási terveik közé.
Lányok az informatikában
A felmérésben résztvevő lányok 81%-a a foglalkozás óta is végez valamilyen programozással kapcsolatos tevékenységet, és 53%-uk informatikához köthető pályán tervezi a karrierjét.
- Három évvel ezelőtt egyáltalán nem tudtam, mi akarok lenni. Unokabátyám szólt, hogy a cégnél, ahol dolgozik, lesz egy Skool foglalkozás, nézzem meg - mondta el a 19 éves Bugir Zsófia, aki egyike volt annak a 15 lánynak, akik a Skool legeslegelső foglalkozásán vettek részt.
- Annyira megtetszett, hogy két hét múlva már ott voltam a következő programon is, azóta pedig már a Corvinus Egyetem gazdaságinformatika szakára járok. A Skool mutatta meg nekem, hogy ez egy nagyon izgalmas világ.
A foglalkozások hangulata, a cégek megismerése és a hasonló gondolkodású lányokkal, női programozókkal való találkozás olyan önbizalmat adott, hogy most már elhiszem magamról, hogy én is sikeres informatikus leszek. Két hét múlva már kezdem is a nyári gyakorlatomat a Prezinél - tette hozzá Bugir Zsófi.
Elérték a céljukat
- Nagy öröm látni, hogy három év mekkora változást tud hozni egy fiatal életében. Több olyan lánnyal is beszélgettünk a Skool születésnapjának alkalmával, akik szerint a Skool adta nekik az önbizalmat, támogatást és inspirációt az informatikai pályán való elinduláshoz - mondta el Major Zsófi, a Skool egyik alapítója.
- Emellett fontos, hogy a Skoolnak nem célja, hogy mind az 1360 résztvevő lányból programozó legyen, hanem, hogy egy technológiailag nyitott, magabiztos és versenyképes új generáció nőjön fel.
Különleges virág tartja lázban az internetet: valami gyönyörű van a szirmain
Nézegess képeket!
ElolvasomTársadalmi szemléletváltást szeretnénk elérni, miszerint a programozás nem nemek, hanem nyitottság, érdeklődés és szorgalom kérdése, és akit ez a pálya érdekel - legyen az fiú, vagy lány -, annak legyen meg a lehetősége és a támogatása, hogy elinduljon ezen a területen - tette hozzá Major Zsófi.
További tervek: vidéki terjeszkedés
Az idei évben a Skool egyik legfőbb célja, hogy a vidéken élő lányok számára helyi szinten is elérhetővé tegyék programjainkat. Nemrégiben elindult a Skool Klub hálózat, mely helyi oktatók, szervezők és önkéntesek segítségével először Miskolcon, Békéscsabán és Szegeden biztosított ingyenes programozói tanfolyamokat lányoknak tízhetes, iskola utáni foglalkozások keretében.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Idén szeptembertől már tíz helyszínen indulnak Skool Klubok, melyre a kiválasztási folyamat éppen zajlik. A nyár folyamán már elérhető lesz a Skool weboldalán, melyek azok a városok és helyszínek, ahol ingyenesen tanulhatnak programozni a 10-14 éves lányok.
A Skool projektet szervező Technológiai Oktatásért Alapítvány idén egy új programot is indított: a KódKlub gyermekotthonokban tart ingyenes technológiai foglalkozásokat, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok olyan hasznos, 21. századi ismereteket szerezzenek a technológia területén, mely a jövőjüket támogatja. Az alapítvány egy fontos együttműködést is elindított a Finn Nagykövetséggel és a FinnAgorával, mely keretében a finn oktatás jó gyakorlatait és oktatási módszertani tapasztalatait építik be az Alapítvány programjaiba.
OLVASD EL EZT IS!
- internet
- változás
Teljesen megváltozik az internet a szakértők szerint: te is érezni fogod
- pályázat
- számítástechnika