Újabb milliárdos pályázat női foglalkoztatásra

Részletek

Hétszáz roma nő egy évig tartó foglalkoztatását támogatják szociális intézményekben.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Összesen 1,4 milliárd forintra pályázhatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények mintegy hétszáz roma ember - elsősorban roma nő - egy évig tartó támogatott foglalkoztatására.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésének fő célja, hogy javuljon a társadalmi előítélettel és munkaerő-piaci diszkriminációval küzdő munkanélküli roma nők foglalkoztatása.

A program hozadéka emellett az is, hogy a roma nők kapocsként szolgálnak majd a szociális intézmények és a több ezer rászoruló között, akik eddig nem vették igénybe a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatásokat - olvasható a kormany.hu-n.

A cél, hogy erősödjön a bizalom

A pályázatnak az is célja, hogy erősödjön a roma közösségek és a szociális intézmények közötti bizalom, valamint a romák társadalmi befogadása, illetve már nemcsak a közfoglalkoztatásban, hanem az elsődleges munkaerőpiacon is lehetőség nyílik számukra.

A roma nők szinte minden téren, az iskolai végzettség, a munkaerő-piaci részvétel, illetve a jövedelem viszonylatában is hátrányt szenvednek a férfiakkal, valamint a nem roma nőkkel szemben egyaránt.

A nem roma nőkhöz képest köztük többször magasabb azoknak az aránya, akik legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkeznek. Az alacsony iskolai végzettség mellett a roma nők kiszolgáltatottságának egyik alapvető oka az ebből fakadó hátrányos munkaerő-piaci pozíció: foglalkoztatási rátájuk jelenleg mindössze 10%-os. Így tehát a roma származású nők még a roma népességen belül is halmozottan hátrányos helyzetű csoportnak tekinthetők.

A családokat érintő új szabályok

Nézegess képeket!

Elolvasom

350 intézmény kapacitását növeli

A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia, valamint a kormány és Országos Roma Önkormányzat között létrejött keretmegállapodás céljaival összhangban kiírt, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló, most megjelent pályázat amellett, hogy több roma nő foglalkoztatását teszi lehetővé, várhatóan 350 szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmény szolgáltatási kapacitását növeli, így a mélyszegénységben élők számára is könnyebben és nagyobb mértékben válnak elérhetővé ezek a szolgáltatások is.

A leginkább rászoruló, képzetlen, tartós munkanélküli, szegregált körülmények között élő romák ugyanis gyakran nem jutnak hozzá a szociális és gyermekjóléti alap- és szakellátásokhoz, illetve nem is rendelkeznek azokról kellő információval, nem tudják, hogy hol kaphatnak segítséget. A roma nők foglalkoztatási programba történő bevonása megteremti a kapcsolatot és erősíti a bizalmat a roma közösségek és a szociális intézmények között, ezzel is elősegítve az együttélést és a társadalmi elfogadást.

12 hónapos bértámogatás

A 2012. június 28-án megjelent TÁMOP 5.3.1.-B-2 Roma emberek képzésbe ágyazott foglalkoztatása a szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben című pályázat keretében szociális és gyermekjóléti alap-, valamint szociális és gyermekvédelmi szakellátást végző intézmények, illetve fenntartói pályázhatnak roma emberek, elsősorban roma nők 12 hónap időtartamú bértámogatására. A támogatás elnyerésének feltétele a három hónapos kötelező továbbfoglalkoztatás vállalása.

A rendelkezésre álló keretösszeg 1,4 milliárd forint, melyre a pályázók minimum 2, maximum 20 millió forint összeggel pályázhatnak, és az összeget - a projekt nagyságától függően - a pályázatban megjelölt támogatható tevékenységek elvégzésére használhatják fel. A felhívás pályázati ablaka 2012. november 2-ával nyílik meg, és forráskimerülésig lesz elérhető.

Képzés előzi meg

A foglalkoztatást képzés előzi meg: a TÁMOP 5.3.1.-B-1 kiemelt projektbe bevont roma nők piacképes, hosszú távon hasznosítható tudáshoz jutnak a szociális és gyermekvédelmi területen. A roma emberek számára OKJ-s végzettség megszerzésére nyílik lehetőség: általános ápoló, kisgyermekgondozó, -nevelő, szociális ápoló és gondozó, segédgondozó, idősgondozó, szociális segítő, házi gondozó, segítő, gyermek- és ifjúsági felügyelő képesítést kaphatnak.

A TÁMOP 5.3.1-B-2 pályázat által felkínált lehetőséggel élni kívánó intézmények a kiemelt projekt keretében képzést nyújtó Türr István Képző és Kutató Intézet felé jelzik, hogy milyen képzettséggel bíró személy foglalkoztatását kívánják vállalni. Így biztosítható, hogy a kiemelt projekt keretében bevont roma nők olyan, a munkaerő-piaci igényekhez igazodó képzettséget szereznek, mellyel minél nagyobb arányú foglalkoztatásuk biztosítható az intézményekben. A végzettség megszerzését követően kerülhet sor a támogatott foglalkoztatásra.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

A pályázó intézmények így támogatott foglalkoztatással növelhetik kapacitásaikat, érhetnek el olyan közösségeket, amelyek eddig nem vették igénybe az intézmények szolgáltatásait, vagy nem is ismerték azokat.

A pályázati kiírás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján olvasható.

Ezt is szeretjük