Móricz Zsigmond és József Attila együtt vacsorázott 1930-ban: ritkán látott fotók a múltból
Ismerjük őket az irodalom tankönyvek lapjairól, a fotók pedig közelebb hozzák az emberi oldalukat.

Móricz Zsigmond, József Attila, Jókai Mór, Nemes Nagy Ágnes, Kosztolányi Dezső. Csak néhány név a magyar irodalom nagyjai közül. Meghatározó alkotásaikkal beírták nevüket a történelembe és az irodalomtörténetbe.
A jelenben egyre népszerűbbek azok a könyvek, melyek a néhai írók és költők magánéletével foglalkoznak, és emberi oldalukat igyekeznek feltárni. Összegyűjtöttünk pár ritka fotót, ahol a hétköznapi ember számára ismeretlen arcával látható néhány irodalomtörténeti alak, például Kosztolányi Dezső strandolás közben.
Ritkán látott fotók a múltból
Írók, költők, vagy éppen költőfeleségek voltak. De ennél sokkal többek is voltak: emberek. Férjek, feleségek, barátok, fiatalok, idősek. Megélték ugyanúgy az emberi élet különböző szakaszait és tapasztalatait. A tankönyvekből talán távolságból figyeltük őket, és egy-egy rideg portrénál többet nem biztos, hogy láttunk. De egyes régi képeken ott van ezeknek a nagy szellemeknek a játékos, más perspektívából megfigyelhető arca is.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Borító-és ajánlóképek forrása: gettyimages
Képek forrása: Fortepan / Magyar Bálint; Fortepan / SK;Fortepan / Németh László Társaság; Fortepan / Hunyady József; Fortepan / Magyar Bálint; Fortepan / Magyar Bálint; Fortepan / Paczolay család